Nagyapám elment egy gyógykezelésre, és levelet küldött: “Nem jövök vissza hozzád, Gáliával fogok élni.” De nagyanyám nem volt feldúlt, épp ellenkezőleg, boldog volt. Aztán jött a nagy meglepetés:

Nagyapám elment egy gyógykezelésre, és levelet küldött: “Nem jövök vissza hozzád, Gáliával fogok élni.” De nagyanyám nem volt feldúlt, épp ellenkezőleg, boldog volt. Aztán jött a nagy meglepetés…

Az öreg papa élete már évek óta egy sötét, egyhangú rutinból állt. Morcos volt, zsémbes, és szinte mindenért mérgelődött. Mi, unokák mindig is kerültük őt, mert tudtuk, hogy bármiért könnyen mérges lehet. A nagyanyám viszont, szokásához híven, türelmesen tűrte. Sütötte a pitét, rendezgette a házat, és mosolyogva intézte a ház körüli teendőket, de a szemei mélyén mindig ott bujkált valami szomorúság.

Egy téli napon aztán nagyapám állapota olyan rosszra fordult, hogy a térde szinte használhatatlanná vált. Az orvos nem tűrt ellenkezést, és a szanatóriumi kezelésre küldte őt. Nagyanyám gondosan összepakolta a bőröndöt, és könnyes szemmel búcsúzott tőle, de mi, a család, tudtuk, hogy ezek nem a bánat könnyei voltak.

Teltek a hetek, és nagyapám nem tért haza. Egy napon aztán levél érkezett tőle, amelyben röviden, de világosan leírta: “Nem jövök vissza hozzád, Gáliával fogok élni.”

Mi teljesen megdöbbentünk. Egy fiatalabb nő? Ez volt az utolsó, amire gondoltunk volna. Nagyanyám azonban nyugodtan letette a levelet, majd csendesen felnevetett, mintha egy régóta várt titok végre kiderült volna.

„Mindenkinek jár a boldogság, nem igaz?” – mondta mosolyogva, majd feltápászkodott, és szinte egy pillanat alatt megújult. Elkezdett kertészkedni, új bútorokat vásárolt, és szépen rendbe tette a házat. Kiderült, hogy évek óta készült arra, hogy egyszer új életet kezdjen, és ez a levél csak egyfajta felszabadulás volt számára.

Ahogy telt az idő, nagyapám története is egyre érdekesebb lett. Gália, a fiatal nő, akivel találkozott, valóban visszahozta az életkedvet az öregbe. A szanatóriumban találkoztak, és bár elsőre furcsának tűnt az egész helyzet, hamar kiderült, hogy Gália nemcsak a nagyapám térdét, de a szívét is meggyógyította. A morcos, zsémbes öregember, akit egész életünkben ismertünk, kivirult mellette. Újra sétálni kezdett, horgászni járt, és még azt is hallottuk, hogy néha-néha táncra perdültek.

Eközben a nagymamám sem maradt magányos. A faluból egy régi ismerős, Imre bácsi kezdett közeledni hozzá. Egyre gyakrabban jártak össze kertészkedni, bálokba jártak, kirándulni mentek, és szép lassan barátságukból valami több lett. Nagyanyám úgy tűnt, mintha tíz évvel fiatalabb lenne, és újra megtalálta a boldogságot.

A legnagyobb tanulság, amit mindannyian levontunk ebből a történetből, az volt, hogy néha el kell engedni a dolgokat. A rosszhoz való ragaszkodás nemcsak saját életünket mérgezi meg, de másokét is. Ha valami nem javítható, nem érdemes erőltetni – néha jobb új utakat választani, mert az élet mindig tartogat lehetőségeket.

Nagyapám és Gália boldogan éltek tovább, míg nagyanyám és Imre bácsi békésen kertészkedtek, és együtt élvezték a bálokat és a közös kirándulásokat. Mindketten megtalálták a boldogságukat, mert nem féltek új irányba indulni, és ez lett az igazi boldog vég.