Connect with us

Mindennapok

Nagy a baj, Nagy Feró megírta a végrendeletét. Mesés vagyonáról rendelkezett..

Az énekes a saját végrendelkezését is a feleségére bízta.

Nagy Feró tegnap lett 77 éves, de nem kerített nagy feneket a dolognak, szerinte legfeljebb annak lehet örülni, hogy megélhette ezt a szép kort. Az énekes a minap a Borsnak nyilatkozott, mint mondta, sok a munkája, így néha nem bánná, ha több szabadideje lenne, de mégis inkább dolgozik, minthogy ne legyen érdeklődés iránta.

Mondhatnám, hogy öregesen vagyok, de sokkal jobban érzem magam, mint ahogy sokan ezt gondolják. Viszont azt se felejtsük el, mégiscsak 77 éves lettem. Ugyanolyan dinamikus és naprakész vagyok, mint amilyen eddig is voltam, még jó erőben vagyok. Ebben semmi különös nincs, köszönhető az Úristennek, és persze én is mindent elkövetek, hogy ne legyek egy fáradt, vén, öreg bácsi

– magyarázta a lapnak, hozzátéve, családfenntartóként nem is hagyhatja el magát, mostanra a végrendelete is elkészült.

Az embernek komolyan kell venni mindent, és kötelessége gondoskodni a családjáról, így nekem is megfordult a fejemben a végrendelet. Nálunk azonban ennek az elintézését végül nem én vettem a kezembe, hanem a feleségem, de nekem ez tökéletesen megfelel. Elosztottuk, amink van, nekem az a fontos, hogy mindenki egyformán járjon majd jól, ha eljön az ideje. Persze nem nagy örökségről van szó! Van egy házam és két kutyám.

Az énekes arról is beszélt, hogy az őrbottyáni otthonukat apránként építették fel a családdal, ezért különös érzés lenne belegondolni abba, hogy eladják a házat. Tudomásul vette viszont, hogy az ingatlan a gyerekeié és az unokáié lesz, így ők döntenek majd a sorsáról.

Continue Reading

Ajanlo

To Top