Sztársztorik
Nagy a baj! Kinevezték Ferenc pápa helyettesét
Ekkora a baj? A kórházba kerülő Ferenc pápa kinevezte helyettesét
A hívők nagyon aggódnak most a Szentatyáért.
A katolikus egyház feje, . A pápalátogatással kapcsolatos összefoglalót olvashatod el. Április utolsó hétvégéjén még semmi nyoma nem volt annak, hogy az egyházfőnek egészségügyi problémái lennének, azonban most jött a hír, hogy
Kórházba került Ferenc pápa
A szentszéki szóvivő, Matteo Bruni szerint komoly a helyzet. Bélfali sérv miatt kell megoperálni Ferenc pápát, ami után több napig bent tarthatják a szentatyát. A műtétet teljes altatással végzik, a felépülési idő hosszúsága miatt pedig a következő döntésre kényszerült a pápa.
Megvan, ki fogja helyettesíteni Ferenc pápát. Fotó: Northfoto
Ferenc pápa kinevezte helyettesét
Távollétében a Szentek Ügyei Dikasztérium prefektusát, Marcello Semeraro bíborost nevezte ki helyettesének Ferenc pápa. Ő lesz az, aki összefogja az egyházat, és a pápa különleges megbízottja, más szóval helyettese lesz. Méghozzá akár hetekig, hónapokig is, ameddig Ferenc pápa felépülése eltart – írja a
Jobbra Marcello Semeraro bíboros. Fotó: Getty Images
Ez is érdekelhet:
A cikk forrása: https://blikkruzs.blikk.hu/aktualis/kozugy/ferenc-papa-kinevezte-helyetteset/hm9d5qb?fbclid=IwAR3Bge_DvuUBD4HAZ9_VLBKCZukd9We7TT9lfQmVpVucGxiffRr_cfaLfgE