Egyéb
Most kaptuk a rossz hírt a nyakunkban! Nagyon beteg Zalatnay Sarolta
Nagyon beteg Zalatnay Sarolta
Kínzó betegség gyötri Zalatnay Saroltát
Kínzó betegség gyötri Zalatnay Saroltát! A 74 éves énekesnő egy koncertje után fázhatott meg, annyira tombolt a színpadon, hogy teljesen kimelegedett, majd még ott maradt nedves pólóban dedikálni, ami egyenes út a megfázásig. A dolog később csak rosszabb lett, az orvos közölte is a diagnózist: influenza. Cininek ezért antibiotikumot kell szednie, és olyan rosszul volt, hogy még Szakcsi Lakatos Béla temetésére sem tudott elmenni, amit nagyon bánt – írja a Ripost.
“Igazából múlt hét csütörtök óta otthon vagyok, legfeljebb a kertbe megyek ki egy picit, ha ennyire szép az idő. Már egy kicsit jobban vagyok, de megmondom őszintén, olyan volt, mintha késsel hasogatnák a torkom. Aludni se tudtam fekve, csak ülve, olyan köhögőrohamok kínoztak.
Egy előadóművésznek természetesen ez különösen fájó, már alig várom, hogy visszatérjek a színpadra, nagyon nagy dobásokat tervezünk még ebben az évben. Ami nagyon jót tett a lelkemnek, hogy kaptam a Magneotontól az értesítést, hogy a DR BRS-sel közös dalom, a Várlak még átlépte az egymillió megtekintést” – mesélte a betegsége ellenére lelkesen a Ripostnak Cini.