Történetek
Meghívtuk a rokonokat egy keresztelőre otthonunkba, de az ünnep botrányba végződött
Huszonhét évesen lettem édesanya, és nemrég született meg gyönyörű kislányunk. A férjem szemében könnyek csillantak, amikor először karjaiba vehette a babát a kórházban. Hatalmas élmény volt mindkettőnk számára, és alig vártuk, hogy megosszuk örömünket a családunkkal is. Három nap után végre hazavihettük a kislányunkat, és a nagy pillanatra, a keresztelőjére készültünk, amit a saját otthonunkban szerveztünk meg.
A névválasztás azonban komoly fejtörést okozott. Hónapokig válogattunk a nevek között, végigfutottunk minden ötleten, a hagyományostól kezdve az egyedibb nevekig, de sokáig semmi nem tetszett igazán. Végül csak egy hónappal a születés előtt találtunk rá arra a névre, amit mindketten tökéletesnek éreztünk. Addig senkinek nem mondtuk el a választásunkat, hogy meglepetés legyen.
A keresztelőre meghívtuk az egész családot: a szüleimet, a testvéremet és a feleségét, a férjem szüleit, unokatestvéreit, nagymamáját és nagynénjét. Szép terítékkel, finom ételekkel vártuk a vendégeket, és mindenki izgatottan találgatta, hogy mi lesz a baba neve.
Amikor eljött a pillanat, bejelentettük: a kislányunk neve Daenerys lesz. A név hallatán döbbent csend lett úrrá a szobán.
– Mi? – kérdezte értetlenkedve a nagymama. – Nem úgy értettétek, hogy Darina?
– Nem, Daenerys – válaszolt határozottan a férjem.
A férjem és én nagy rajongói vagyunk a Trónok harca sorozatnak, és a terhességem alatt újra végignéztük. Mindketten úgy éreztük, hogy Daenerys neve különleges, és nagyszerűen hangzik. A férjem szerint a lányunk világos hajjal születik majd, pont úgy, mint a történet hősnője.
Az öröm azonban rövid ideig tartott. A szülők és a rokonok azonnal ellenvetéseket fogalmaztak meg. A férjem szülei azt remélték, hogy a kislányunkat a dédmama után, Eugéniának fogjuk nevezni. Az én szüleim szerint az Olga sokkal jobban illene hozzá. A nagymama Juxtinát javasolta, míg az unokatestvérünk, Veronika titkon remélte, hogy a lányunk az ő keresztnevének örököse lesz.
A vita gyorsan kiéleződött, és egyre több ellenvetés hangzott el:
– Ezzel a névvel senki nem fogja megkeresztelni! Egyházi név ez egyáltalán? – kérdezte az egyik rokon.
– Gondolj bele, hogyan fognak csúfolódni rajta az iskolában – fűzte hozzá valaki más.
– Ennyi szép magyar név közül pont ezt választjátok? – dohogott egy másik rokon.
– Ez egy macska neve, nem egy gyereké! – jegyezte meg egy nagynéni.
A férjem végül nem bírta tovább, és indulatosan kijelentette:
– Ha nem tetszik, akkor jobb, ha hazamentek. A feleségem kilenc hónapon keresztül hordta ezt a kislányt, és végigszenvedte a szülést. Teljes jogunk van úgy nevezni el őt, ahogy szeretnénk!
Ez volt az a pont, amikor az ünneplés végleg elromlott. A férjem szülei sértetten távoztak, és azóta sem keresnek minket. A nagymama megjegyezte, hogy ha így áll a helyzet, akkor másik unokájára hagyja az ingatlanját. Még az én szüleim is próbálnak meggyőzni, hogy gondoljuk át a választást, és keressünk valami „normálisabb” nevet.
Azóta többször is átfutott a fejemben, hogy talán jobb lett volna valami egyszerűbb név mellett dönteni. Az egyetlen, aki teljes mértékben támogat, az a férjem. Ő úgy érzi, hogy Daenerys neve gyönyörű, egyedi és különleges. Amikor a kislány még a pocakomban volt, már ezen a néven szólítottuk, és mintha már akkor is reagált volna rá.
Az ünnep, amit a család összetartására szántunk, botrányba fulladt, és azóta is fáj, hogy a lányunk neve ilyen mély szakadékot teremtett a családban.