Egyéb
Megállít a rendőr egy elhanyagolt külsejű embert
Megállít a rendőr egy elhanyagolt külsejű embert. Kikérdezi,többek között arról is, hogy miből él. Én fogadásból élek, mondja. Abból nem is lehet megélni. Na próbáljuk ki. Fogadjunk egy ezresbe, hogy meg tudom harapni a fülemet. Ó ez nem lehet,beleegyezik a rendőr. Erre kikapja az alsó, felső protézist, és összecsípi a fülét. Hú erre rájöhettem volna, na mindegy fogadjunk még, és visszanyerem. Na jó, fogadjunk kétezerbe, hogy meg tudom nézni egyik szememmel a másikat. Na ez biztos nem sikerül, gondolja a rendőr, és belement. Kivette az üvegszemét, és a másik elé tartotta. Na mindegy, most már jobban figyelek, de visszanyerem. Jól van, akkor fogadjunk háromezerbe, hogy magát úgy leh*gyozom, hogy száraz marad. Na ez kizárt hogy sikerül, mondja a rendőr. Megtörténik a dolog, de bizony csupa húgy lett. Örül a rendőr…visszanyertem…Nem baj, mondja a hapsi, ott áll a sarkon egy ember, azzal fogadtunk tízezer forintba, hogy magát leh*gyozom.
+1 vicc:
Fölébred a székely nagyot nyújtózik, s azt mondja:
– Hej anyjuk, olyan szépet álmodtam!
– Mit?
– Álmomban Bukarestben jártam.
– És? Mi ebben a szép?
– Az, hogy útlevél kellett hozzá.