Egy átlagos, forgalmas délután a 159-es buszon különös jelenet zajlott le, ami sok utas napját szebbé tette. Egy anyuka két kisgyermekével szállt fel a járműre: a nagyobb már önállóan ült, a kisebb pedig babakocsiban utazott. A busz elindult, lassan araszolt a dugóban, amikor a kicsi sírni kezdett – és csak sírt, egyre hangosabban.
A feszültséget egyszer csak a sofőr törte meg:
– „Ne sírj, kicsi! Mindjárt kapcsolok neked egy kis zenét… de várj, még híreket mondanak” – mondta mosolyogva a mikrofonba.
A gyerek abban a pillanatban elhallgatott, a felnőttek pedig összenéztek, és mindenkin látszott: egy csapásra jobb lett a hangulat.
Mesébe illő pillanatok a volán mögül
Amikor a zene nem váltotta be a reményt, a sofőr újra megszólalt – de ezúttal egy mesébe kezdett. „Egyszer volt, hol nem volt…” – indította, majd minden megállót beleszőtt a történetbe. Amikor valaki leszállt, kedvesen elköszönt tőle és jó pihenést kívánt.
A kisgyerek sírása elcsitult, az utasok mosolyogva hallgatták a mesét, és sokan úgy érezték, mintha nem is egy zsúfolt városi buszon, hanem egy különleges utazáson lennének.
„Köszönöm ezt az utat!”
Az egyik utas leszálláskor odament a sofőrhöz, hogy megköszönje a gesztust. „Egy nagyon fiatal és nagyon kedves buszvezető volt” – írta később a történetet megosztó szemtanú.
Ez a pár mondat, ez a kis odafigyelés nem került semmibe, mégis több ember napját szebbé tette. A történet gyorsan terjedt a közösségi médiában, és sokan azt üzenték: ha több ilyen apró kedvesség lenne a hétköznapokban, sokkal jobb hely lehetne a világ.
