„Ha a kutyám nem ébreszt fel, talán már nem élnék” – hajnalban derült ki a döbbenetes igazság
Ma hajnalban átéltem életem egyik legijesztőbb pillanatát.
Hajnali 4 körül Bandita, a kutyám egyszerűen nem hagyott aludni. Kaparta az ágyat, nyüszített, lökdösött. Először azt hittem, csak ki akar menni, de amikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy baj van:
alig kaptam levegőt, szomjas voltam, és szinte mozdulni sem tudtam.
Megkértem Banditát, hogy hozza ide a vércukormérőt. Meg is tette. Amikor ránéztem a kijelzőre, a vér is megfagyott bennem: 30-at mutatott!
Ez olyan magas érték, ami bármikor diabéteszes kómához vezethet. Ha tovább alszom, talán soha nem ébredek fel.
Azonnal inzulinhoz kellett nyúlnom, és közben Bandita mellettem maradt, mintha pontosan tudta volna, hogy most minden másodperc számít. Amíg a szer hatni kezdett, ő nem mozdult mellőlem.
Nehéz leírni, mit érzek most. A kutyám megmentette az életemet. Ő volt az, aki észrevette, hogy valami nincs rendben, és nem hagyott békén addig, amíg fel nem ébredtem és meg nem tettem a szükséges lépéseket.
Őszintén: ha Bandita nincs mellettem, lehet, hogy ma már nem lennék itt. Köszönöm Bandita!
