Egyéb
Ma este 22 óra 24 perckor megtörténik valami, amire mindannyian epekedve vártunk – CSODÁS DOLOG FOG TÖRTÉNNI:
Végre, végre, végre!
Dobpergés: ma este, március 20-án 22 óra 24 perckor
kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség!
– írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, felhívva a figyelmet arra, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, ez azonban eshet március 20-ára és 21-ére is.
El is magyarázzák, hogy a nap-éj egyenlőség dátuma azét “csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki.
Emellett a Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavasz-pont helye, a forgástengely precessziója – szintén nem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.
Utoljára 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére és 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni.
A meteorológiai szolgálat arról is írt, hogy a nap-éj egyenlőségkor az elnevezés ellenére nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka. Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett, mint a valódi elhelyezkedésük, ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok.
Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag, ezért ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.
Éljen a tavasz, már nagyon vártunk!
(Fotók: Unsplash)