Egyéb
Lesújtó hír érkezett: Rákkal küzd az ismert magyar tévébemondó
Már a csend a társa. Pedig zajlik körülötte az élet: a varázslatos Tihany ezer színnel, illattal és programmal ajándékozza meg az ott élőt és a sok-sok turistát. De Kovács P. József egyre kevésbé kér a világ zajából. Rákkal küzd, három éve eltemette imádott feleségét, a másik felét, a közelmúltban pedig karjai között halt meg szeretett kutyája. Az egykori népszerű televíziós, generációk családtagja leginkább a gyermekeiből és az unokáiból merít erőt – bár őket is ritkán látja.
– Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a feleségemre – mondja a legendás televíziós. – Nem tompul a fájdalom. A hiánya olykor elviselhetetlen. Korábban legalább itt volt nekem az imádott pulikutyám, akivel nap mint nap nagy sétákat tettem. Szó szerint életben és karbantartott. De a tizenhárom éves szervezete felmondta a szolgálatot, el kellett altatnom. A kezeim között halt meg. 37 évig éltem kutyával, üres a ház nélkülük. Kérdezték tőlem a barátaim, nem akarok-e másikat, de azt mondtam: felelőtlenség lenne 82 évesen egy új kutyust vállalni. Azt még fel is kellene nevelni. Márpedig én súlyos betegséggel küzdök jó ideje. Rendszeresen járok az onkológiai intézetbe, és egy különleges gép, no meg lelkiismeretes orvosok segítségével próbálok gyógyulni. Az eredményeim jók, biztatók, s azt mondták a dokik, hogy ennek segítségével kapok még legalább tíz évet az élettől. Jó lenne hinni ebben.
Sokszor elviselhetetlen fájdalmat érez imádott felesége elvesztése miatt /fotó: RINGIER
Még gimnazista volt, amikor megnyert egy országos szavalóversenyt. Azonnal felfigyeltek a jóképű, gyönyörű orgánummal rendelkező fiatalemberre, s szinte becipelték a televízióba. Ott látott először kamerát, igazi stúdiót. Kovács P. József 1962-től főállású bemondó lett, egy ország kedvence. Rég volt, de a mai napig megőrizte népszerűségét.
– Ritkán dob be a postás levelet itt Tihanyban, de a minap egy egészen felkavaró üzenetet tartalmazó borítékot kaptam – mondta Kovács P. József. – Várpalotáról küldték, s az állt benne, hogy annak idején, 1985-ben az én szavalatommal nyitották meg a helyi könyvtárat. Még korabeli dokumentumot is küldtek, és elérzékenyülve emlékeztem vissza erre az eseményre. S most, ennek apropóján újra meghívtak oda, afféle díszvendégnek, és én majd talán megint verset mondok, és olyan lesz ez az egész, mint egy időutazás. Jólesik, hogy nem felejtettek el. Látom, hogy a világ mennyire megváltozott körülöttünk, hogy az értékre és a mélységre egyre kevésbé van igény. Ha azt kérdezi tőlem valaki, hogy érzem ebben az új világban magam, akkor azt felelem: csendesen, magányosan. Becsukom az ajtót, és kicsukom mindazt, amire nem vagyok kíváncsi. Olykor elfogadok egy-egy meghívást, ha a szívemnek kedves, vagy az elveimnek fontos eseményre invitálnak, akkor részt veszek például koszorúzáson, megemlékezéseken.
A híreket nagyon megválogatva nézi és olvassa, inkább zenét hallgat, természetfilmeket néz. Többször is nyilatkozta: a televízió, amiben az egész életét töltötte, már nem olyan fontos számára. Ehelyett inkább a családjára, a legendás Déryné éttermet vezető gyermekeire, Krisztinára és Kristófra, no meg a négy unokájára koncentrál.
– Néha vasárnaponként megadatik, hogy itt, Tihanyban együtt vagyunk. Olyankor Kristóf főz, jókat eszünk-iszunk, nagy borrajongó vagyok, így aztán koccintunk is. Tudomásul kell vennem, hogy ebben a felgyorsult világban a gyerekeknek már nincs szükségük folyamatos nagypapai felügyeletre, élik a saját életüket. Négy unokám van, az egyikük ügyesen teniszezik, a másik, Vince pedig a Barcelona fennhatósága alá tartozó pesti futballakadémiának a játékosa. Hétköznap edzés, vasárnap meccs, mikor is lenne ideje a nagypapára…? – zárta gondolatait Kovács P. József.
