Egyéb
Láz, hányás, vérzés – rejtélyes betegség terjed, már öt halottja van
Láz, hányás, vérzés – rejtélyes betegség terjed, már öt halottja van
Emberről emberre terjed, és egyelőre nem tudni, hogy mi lehet.
Egy rejtélyes fertőző betegség ölt meg legalább öt embert Tanzániában – jelentette be az afrikai ország kormánya, ami egészségügyi szakértőket küldött az érintett területre, hogy kiderítsék, mi terjed. Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint eddig hét fertőzöttet találtak.
A tanzániai egészségügyi minisztérium közlése szerint a betegség lázzal és hányással jár, valamint a betegek különböző testrészekből kezdenek el vérezni, és veseleállást is okoz.
Az egészségügyi hatóságok mintákat vettek a halálos áldozatokból, valamint a fertőzöttekből, hogy azonosítsák, milyen betegségről van szó, és megtalálják a fertőzések kiindulópontját. A hatóságok nyugalomra intették az embereket, de arra biztatták őket, hogy tegyenek megfelelő óvintézkedéseket a fertőzés elkerülésére.
Nyitókép: Illusztráció. Fotó: Unsplash