Balesetek
Lángoló gödörbe zuhant egy kicsi gyermek Nagykállón – azonnal felszállt a mentőhelikopter
Lángoló gödörbe zuhant egy kicsi gyermek Nagykállón, sokkot kapott a segíteni próbáló szomszéd a látványtól – videó
Életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy négyéves gyermek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállón, miután belezuhant egy gödörbe, melyben rongyok égtek. A gyermeknek a szülők és az egyik szomszéd segített, akit teljesen lesokkoltak a történtek.
Az eset szombaton történt. A négyéves kisfiú az udvaron szaladgált, amikor beleesett a gödörbe, melyben éppen rongyokat égettek. A történteket az egyik szomszéd látta, aki elmondta, hogy a fiú egész teste lángolt. Végül egy felmosóvödörből öntöttek rá vizet, majd zuhannyal locsolták őt.
“Annyit láttam, hogy lángolt a feje, a teste összevissza égett. Én nagyon megijedtem. Láttam, hogy belecsúszott a gödörbe, és akkor mondtam az édesapjának, hogy gyorsan húzza kifele. Én addig beszaladtam a szobába, és vizet kerestem, hogy leöntsük a gyereket. Hát, olyan sötét volt, hogy nem láttam semmit sem, így hirtelen felkaptam a felmosóvizet, és akkor az édesanyja már szalad a gyerekkel, és úgy öntöttük rá a felmosóvizet” – mesélte a szomszéd zokogva a Tényeknek, hozzátéve, hogy a megrázó esettől rosszul is lett.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ám a viharos időjárás miatt nem tudott felszállni, így egy részen autóval vitték a gyermeket, majd Hajdúnánásról szállt fel vele a helikopter, mely a Bethesda Gyermekkórház égési osztályára szállította. A fiú brutálisan megégett: testének 40 százalékán másodfokú égési sérüléseket szenvedett.