Connect with us

Kiderült ki ölte meg Szolnokon a mindössze 20 éves lányt – Részvétünk!

Kiderült, ki ölte meg Szolnokon a mindössze 20 éves lányt – Részvétünk!

Szörnyű tragédia rázta meg Szolnokot: a mindössze húszéves Andrea holttestét szerda éjjel találták meg a Hild Viktor utcában található egyik panellakásban. A fiatal nő éjszakásként dolgozott egy helyi gyorsétteremben, ahol kollégái életvidám, barátságos és céltudatos emberként ismerték.

Információink szerint Andrea néhány hónappal ezelőtt költözött az egyik négyemeletes társasház második emeletén lévő albérletébe. A szomszédok elmondása szerint soha nem hallottak veszekedést a lakásból, így mindenkit sokkolt a hír, amikor megtudták: a lányt vélhetően egy vele egykorú férfi, volt élettársa ölte meg több késszúrással.

Egy gyönyörű, rövid, barna hajú angyalka volt. Áradt belőle az életöröm. Magáról keveset mesélt, de tudtuk, hogy van egy fiú, akivel már az összeköltözést is fontolgatták – mesélte a Borsnak az egyik lakó.

A rendőrség a tragédia részleteiről először nem adott hivatalos tájékoztatást, ám később megerősítették: emberölés történt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 22 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel, akit rövid időn belül elfogtak. A nyomozók emberölés bűntett miatt hallgatták ki, és a férfi beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A Szolnok Hangja úgy tudja, a fiatal lányt féltékenységből gyilkolta meg volt élettársa. A lap értesülései szerint Andrea a McDonald’sban dolgozott, és nemrégiben közelebb került egyik kollégájához. Ezt a kapcsolatot volt párja nem tudta elfogadni, és a féltékenységből elkövetett szóváltás tragédiába torkollott.

Andrea munkatársai összetörtek:
Tervei voltak, családról és saját lakásról álmodott. Nehéz elhinni, hogy többé nem jön be hozzánk mosolyogva a műszakba. Roppant igazságtalan, hogy ilyen fiatalon el kellett mennie – mondta egyik kolléganője megtörten.

A rendőrök csütörtök hajnalig helyszíneltek a Hild Viktor utcai lakásban, ahol a gyilkosság történt. Szolnokot sokkolta az eset – a város lakói mécseseket és virágokat helyeztek el a ház előtt, hogy kifejezzék részvétüket a tragikusan fiatalon elhunyt lány emlékére.

Részvétünk Andi családjának, barátainak és minden munkatársának.
Nyugodjon békében.

Hirdetés
To Top