Úgy érzi, sokan kinézik! Visváder Tamás és felesége, Visváder-Palácsik Lilla Palik László podcastjében vallottak hitről, családról és jövőbeli terveikről. A vállalkozó őszintén beszélt arról, hogyan próbálja megőrizni keresztény értékeit a televíziós világban, és hogy ez milyen kihívásokkal jár számára. A házaspár emellett a család bővítésének lehetőségéről is megosztott néhány gondolatot.
Nem mindenki kedveli a szakmában. „Azt szoktam mondani, hogy az ördög színpadán próbálok keresztény maradni. Sokszor ütközöm falakba, és tudom jól, hogy vannak tévések, akik ezért nem szeretnek velem dolgozni. Bármit vállalok, nagyon könnyen csinálok hülyét magamból. Ezt én így tudom megugrani. Mert az egy vicc. Ilyenekben bármikor benne vagyok” – mondta Visváder, majd hozzátette, hogy a „Nagy Duett” című műsorban is volt olyan dal és előadó, amelyet elutasított, mert nem egyezett keresztény értékrendjével. „Az autóban sem hallgatjuk azt az előadót, aki a keresztényellenességét szereti kommunikálni” – tette hozzá az énekes.
Feleségével együtt továbbá elárulta, hogy egyelőre nem terveznek harmadik gyermeket, bár Visváder Tamás néha tréfásan ugratja feleségét azzal, hogy ikreik születnének. „Egyszer mondtam, hogy azt álmodtam, hogy ikrek lesznek, de azt mondta, hogy ‘ne!’ Lilla pontosan tudja, hogy speciális kapcsolatom van Istennel. Mindig mondom, ha én megkérem, akkor ikrek lesznek. Ő meg mondja, hogy ‘ne büntess!’” – mesélte nevetve.