Sztársztorik
Kétgyermekes anya halt meg egy 24 éves, száguldozó nő miatt Nyírcsaholynál – videó
Kétgyermekes anya halt meg egy 24 éves, száguldozó nő miatt Nyírcsaholynál – videó
Kétgyermekes anya halt meg egy 24 éves, száguldozó nő miatt Nyírcsaholynál – videó
Küldés e-mailben
Kihallgatták a nyomozók azt a 24 éves nőt, aki miatt – a gyanú szerint – idén márciusban egy kétgyermekes édesanya halt meg egy frontális karambolban Nyírcsaholynál.
A Tények riportja szerint a vétkes sofőr csaknem 100 km/órával száguldozott, amikor egy kanyarban elvesztette az uralmát a kocsija felett, áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy másik járművel.
Az áldozat egy 37 éves, kétgyerekes mátészalkai édesanya, akinek az életéért egy órán át küzdöttek a mentők, de nem tudták megmenteni. A nő mögött utazott a gyermeke, aki könnyebb sérülésekkel megúszta a karambolt. Épp a nagymamának vittek ebédet, amikor a baleset történt.
A nő ismerőseit sokkolta a tragédia híre.
Egy állandóan mosolygós, jóindulatú hölgyet kell elképzelni, aki szépen nevelte a két gyermekét
– mondta róla egy ismerős.
A balesetet vélhetően egy 24 éves nő okozta, akit most hallgattak ki a nyomozók. Ő a kihallgatása során a gyanúsítása ellen panasszal nem élt, de vallomást sem tett. Vádat emelhet ellene az ügyészség.
BLIKK DOSSZIÉ
autóbaleset
Megosztás
Küldés Messengeren
Küldés e-mailben
Egymillió forint kihúzná a bajból?
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
anya
meghalt
védemelés
száguldozó sofőr
autóbaleset