Connect with us

Balesetek

Most érkezett! Horrorbaleset: kettétörte a Suzukit a belerohanó Dacia

Horrorbaleset Répcelaknál: kettétörte a Suzukit a belerohanó Dacia, hős fiatalok szabadították ki a sofőrt

Három fiatal rohant segíteni annak az idős sofőrnek, akinek a kocsijába fékezés nélkül csapódott bele egy másik autós.

 

Az M86-os úton, Beled és Répcelak között történt súlyos balesetről a 112 Press adott hírt: eszerint a Suzukit vezető idős sofőr a megengedett 110 kilométeres sebességnél jóval lassabban haladt, ekkor rohant bele – a lap szerint fékezés nélkül – a mögötte robogó Dacia. Sofőrje valószínűleg az utolsó pillanatban vette csak észre az előtte haladót. 

Teljes útlezárás mellett órákon át helyszíneltek Fotó: Facebook / 112 Press

A 112-nek a Dacia sofőrje elmondta, hogy ő maga sem száguldott, a megengedettnél kevesebbel, körülbelül 100 kilométeres sebességgel autózott. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy a Suzukin volt-e világítás, ahogyan azt sem, hogy a kocsi állt, vagy haladt-e egyáltalán. 

 

Ő maga ugyan nem, de a Suzuki nyugdíjas sofőrje súlyosan megsérült, a kocsi pedig valósággal kettészakadt, a hátulja szinte teljesen eltűnt.

 

Az idős férfihez többen is odarohantak segíteni, egy többek között három fiatal férfi, ők puszta kézzel tépték le a kocsi ajtaját, hogy kiemelhessék a férfit, majd a mentőig vigyék. Egyikük kommentben mesélt a történtekről:

Kemény volt. Én szabtam ki az ajtókat és én tettem a mentőben az idős férfit… kérem a Jóistent, hogy mielőbbi gyógyulást adjon neki írta a fiatal férfi. Egy másik helyszínen segítő férfi elmondta, hogy az egyik fiatal az ablakot törte be, míg másik kettő az ajtót tépte fel.

Valóban úgy tépték ki azt, a mentőorvosokat segítve, az idős úr mihamarabbi kimentéséhez! Tette mindenki amit épp tudott. Lényeg hogy az idős úr mihamarabb felépüljön, maradandó egészségügyi problémája ebből kifolyólag ne legyen írta.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, sem azt, hogy ki volt a hibás, de az bizonyos, hogy a rendőrök vizsgálják az esetet, és az is, hogy a férfit életveszélyes állapotban szállították a Markusovszky kórházba.

 

 

 

 

A cikk forrása: https://www.borsonline.hu/aktualis/2023/03/repcelak-baleset-reszletek?utm_medium=social&utm_campaign=borsonline&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR3RaKg8ex_AH3Mu_m12zHS0R1Diq34WOuISS2WeKqx_SGPHcrISSUf_7C4#Echobox=1679072749

Continue Reading

Ajanlo

To Top