Sztársztorik
Hat évvel halála után derült ki, ártatlanul ült, az örökösök visszakapják a stadiont, és a milliárdokat
Hat évvel halála után derült ki, ártatlanul ült, az örökösök visszakapják a stadiont, és a milliárdokat
Stadler József neve a rendszerváltás után lett országszerte ismertté. A juhászból lett milliárdos nevéhez fűződik az akasztói stadion megépítése, na és persze számos NAV-os ügy is.
Stadler többször kerül összeütközésbe a törvénnyel, többször ült börtönben is, és végül még szeretett stadionját is levesztette.
Most a Ripost arról ír, holta után elégtételt kaphat az egykori vállalkozó. Barátai szerint ugyanis Stadler ártatlan volt, tisztára akarják mosni a nevét.
A lapnak egyik ismerőse azt mondta, dokumentumokkal és videóval bizonyítják ártatlanságát, ezek ügyvédi letétben vannak. a bíróság hamarosan dönthet a stadion sorsáról is, amit a Stadler alapítvány szeretne visszakapni.
„Ha a jó Isten is úgy akarja, Józsi halálának 2.évfordulójára már a stadionban fogunk megemlékezni” – mondta György, aki szerint Akasztó szegényebb lett a vállalkozó nélkül.
Szerdán lesz hat éve, hogy agyvérzésben elhunyt Stadler József. Az akasztói vállalkozó halálának évfordulóján fia mesélt a tragikus napról.
„Nem a mi nevünkön van, hanem egy felszámoló céghez került. Siralmas állapotok uralkodnak ott, nekem nagyon rossz ezt látni, mert ott töltöttem a gyermekkoromat. Azt szeretném, ha valaki kezdene vele valamit, nem bánom, ha mi ebből már nem profitálunk, csak ne rohadjon szét. Nagyon nagy falat, már kezdésnek is több százmilliót kellene rákölteni.”
Zoltán azt is elárulta, mi lehetett a titka annak, hogy apja ilyen sokat elért az életben.
„Felnéztek rá az emberek, tisztelték, hogy a nulláról, a semmiből küzdötte fel magát a csúcsra. Soha nem nézett le senkit, mindenkivel tisztességesen beszélt. Nem tett különbséget, nem arcoskodott, akárkiről is volt szó. Üzletileg zseni volt, erre született.”