“Fujj, de büdös van itt. Állatok nem laknak ilyen büdösben!” – mondta az anyósom. De amit válaszoltam neki, azt nem tette zsebre…

Az utóbbi időben már nem sietek haza a munkából. Inkább túlórázom, csak hogy kevesebb időt kelljen otthon töltenem. A helyzetet nem a munka, hanem az otthoni állapotok nehezítik meg.

Minden azzal kezdődött, hogy beköltözött az anyósom

Pár hónappal ezelőtt úgy alakult, hogy a feleségem édesanyja és húga átmenetileg hozzánk költöztek. A feleségem húga, Judit, éppen egyetemi tanulmányait végzi távoktatásban, az anyósom pedig otthon ül és nem dolgozik. A feleségem gyesen van a kisbabánkkal, így én vagyok az egyetlen kereső a háztartásban. Én fizetem a rezsit, az ételt, a gyerek dolgait – mindent.

Nem panaszkodom, megértem a helyzetüket, és nem sajnálom tőlük a segítséget. De az anyósom viselkedése egyre nehezebbé teszi a mindennapokat.

Az anyósom és az ő “tökéletessége”

Az anyósom megszállottja a tisztaságnak. Minden egyes porszemet észrevesz, és ha valami nem az elképzelései szerint történik, azonnal vitát szít. Folyamatosan konfliktusai vannak a feleségemmel is, mert mindenben ő akar dönteni, még a ház rendjét illetően is. Próbáltam sokáig kimaradni ebből, de egy ponton nekem is betelt a pohár.

Egy este későn értem haza a munkából, fáradtan és kimerülten. Egyedül vacsoráztam, mert mindenki már aludt. Nem volt erőm elmosogatni a tányért, így otthagytam a mosogatóban, gondolván, hogy reggel majd elintézem.

De reggel nem az ébresztőóra, hanem az anyósom kiabálása ébresztett fel.

“Milyen disznó hagyja itt a koszos tányérját?”

Ahogy felkeltem, az anyósom már ott állt a konyhában, és dühösen mutogatott a mosogatóban hagyott tányérra. „Fujj, de büdös van itt! Állatok nem laknak ilyen büdösben! Még ezt se tudod elmosni?” – mondta felháborodottan.

Eleinte megpróbáltam lenyelni a dühömet, de aztán nem bírtam tovább. „Bocsánat, de maga egy egészséges, ereje teljében lévő nő, aki egész nap itthon ül, miközben én tartom el ezt az egész háztartást. Egy tányért nem tudott elmosni, de bezzeg kiabálni tud?” – vágtam vissza.

Az anyósom azonnal sértetten fordult a feleségemhez: „Editkém, hallottad, mit mondott a férjed? Ezt tűröd?” A feleségem pedig, minden meglepetésemre, nem mellém állt. „De Laci, tudod, hogy anyu nem bírja a rendetlenséget. Igazán elmoshattad volna azt a tányért” – mondta, mintha nem értené, hogy nekem is vannak határaim.

A pohár végleg betelt

Annyira csalódott és dühös lettem, hogy azonnal magamra kaptam a ruháimat, becsaptam az ajtót, és elmentem dolgozni. Mielőtt elindultam volna, még odavetettem: „Ha nem tetszik, amit csinálok, visszamehetnek a saját lakásukba. A helyzet ott már kezd rendeződni.”

Egész nap ezen pörögtek a gondolataim. Vajon tényleg én voltam a hibás? Miért nem érti meg senki, hogy egyszerűen kimerült vagyok, és nincs energiám az ilyen felesleges vitákra? Vajon tényleg így kell élnem, amíg az anyósom velünk lakik?

Hogyan tovább?

Úgy érzem, a családi életünk veszélybe került az anyósom miatt. Nem tudom, hogyan találhatnám meg vele a közös hangot, és attól tartok, hogy a feleségemmel való kapcsolatunk is megsínyli ezt az időszakot. Vajon túl lehet élni ezt a helyzetet anélkül, hogy teljesen tönkremennénk? Egy biztos: valami változásra van szükség, mert így nem lehet sokáig bírni.