Connect with us

Egyéb

Ezeken a helyeken lesz fizetős a Penny Market parkolója:

Március eleje óta Székesfehérváron, csütörtök óta pedig Szombathelyen is fizetni kell az egy órát meghaladó parkolásért.

 

Csütörtök óta fizetni kell a parkolásért szombathelyi Penny Marketnél, írja az ugytudjuk.hu.

A Körmendi úti üzlet parkolójában az első óra továbbra is ingyenes, a második óráért 2500 forintot kell fizetni, míg a második óra után 5000 forintos napidíjat számolnak fel. Az intézkedéssel feltehetően azt szeretnék megakadályozni, hogy a szomszédos plázába látogatók az eddigi inygenes parkolóban hagyják az autókat, miközben a bevásárolni érkezőknek nem marad elég hely.

A lap információi szerint a parkolót a Park-Ferr Kft. üzemelteti, akik hasonló szolgáltatást nyújtanak az egyik szombathelyi Lidlnél is.

Ez a cég üzemelteti a március elseje óta ugyancsak fizetős székesfehérvári Penny parkolója is. Itt a rendszer néhány hete még nem tette lehetővé a jegyváltást, így a helyszínen a cég egyik munkatársa utólag állapította meg az autósoknak a parkolási díjat, amit postán vagy utalással tudtak rendezni, írja a fmc.hu.

Continue Reading

Ajanlo

To Top