Mindennapok
Ez volt az egyik utolsó sor, amelyet Cipő a füzetébe leírt – 10 éve hunyt el a legendás zenész – Cipő sírjánál jártunk
Nem múlt még el ezer nyár, mióta Cipő elment. Csupán tíz éve történt, hogy egy egész ország veszítette el annak a reményét, hogy a Republic szeretett énekese felépül a szívleállás következtében beállt kómából. A kismadár elszállt, és azóta csupán emlékeinkben él tovább.
Bódi László, mindössze 47 évet tölthetett el ezen a Földön, és ez a kevés idő is elég volt neki arra, hogy maradandót alkosson. Nem feledve a Republic zenészeinek munkáját, az együttest Cipő hangja, dalszövegei és dallamai tették különlegessé.
A sokszor könnyednek tűnő nóták mélységét esetenként csak akkor értettük meg igazán, amikor az életünk olyan periódusban volt, hogy nem volt más választásunk, mint igazán odafigyelni a szövegre: a 67-es út, a Szállj el kismadár vagy a Hozd el azt a napot! valódi szerelmes szerzemények, bár az emlékezetünkben nem feltétlenül így maradtak fenn.
A Republic-daloknak már az első pár taktusából lehetett tudni, hogy melyik együttes zenél, még akkor is, ha nem hallottuk hozzá a jellegzetes hangot és szöveget. Szerencsére a humorért sem kellett messzire mennie a fiúknak, hiszen a Repül a bálna vagy a 16 tonna mind olyan dalok, amiket a mai napig jókedvűen dalol az ember.
Cipő az élet nehézségeit is megénekelte. A szerelem fájdalma mellett a Nagy kő zuhan című dalban csodás költői képekkel teremtette meg az élet gyötrelmeit, a Neked könnyű lehetben pedig játékosabb formában énekelt arról, hogy mennyire vágyjuk a másik életét, hiszen az mindig könnyebb, mint a sajátunk.
A cinege cipője
Bizonyosan többen vágyták az életet, amit ő élt. Sokan szerettek volna Cipő bőrébe bújni, hiszen egy ország szerette. Nem volt megközelíthetetlen, nem akart kitűnni a tömegből. Dalnok volt, zenész és szövegíró, aki nem félt kiénekelni magából a fájdalmait. Számos koncertet adott, és hamar sikereket ért el: a Tüzet viszek című 1995-ös lemez – amin a jól ismert Szállj el kismadár című dal is hallható – a megjelenés után két héttel már aranylemez lett. Cipő nemcsak saját malmára hajtotta a vizet, hanem másoknak is írt dalt, többek között Koncz Zsuzsának, melyben egy csodálatos világról énekeltek duettet.
Bár eltelt tíz év, az énekes betölthetetlen űrt hagyott maga után. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy bár tudtam, merre találom nyughelyét, közel húsz percet kellett köröznöm a kistarcsai temetőben, mire rám került a sor, és én is kettesben lehettem Bódi Lászlóval.
A ravatalozóhoz közeli sír egyáltalán nem hivalkodó. Olyan szerény, amilyen Cipő maga is volt: szolid gránit sírkő, rajta a neve, születésének és halálának ideje, valamint egy idézet A csend beszél tovább című dalból.
,,A csend beszél, hallgass velem” – énekelte a Nagy kő zuhan című dalban, és a temetőbe látogatók épp így tettek. Az előttem járók lehajtott fejjel nézték a sírt, s bár egy szót sem szóltak, pontosan lehetett tudni, hogy miért vannak ott. Elvesztették azt, amit Cipő szövegeivel és dalaival teremtett, hiányzik nekik a 67-es út, a kék, a narancssárga, a bálna és a kismadár.
Most ők hoznak kismadarat Cipőnek, amik nem szállhatnak el: kerámiacinegék borítják a gránitlapot, és persze találhatunk angyalokat és cipőcskéket is. A gondozott síron egyelőre csak egy friss virág volt, egy sárga rózsa. ,,Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa?” Bizony, nyílik! A lelkünkben biztosan, különösen akkor, ha hallgatjuk a dalokat, amiket Cipő hagyott örökül.
