Connect with us

Sztársztorik

Most érkezett a hír Lajcsiról…sajnos nincs már remény 😢

Most érkezett a hír Lajcsiról…sajnos nincs már remény arra, hogy a börtönön kívűl lábadozhat. Elutasították Galambos Lajos otthonápolási kérelmét, így börtönben kell maradnia.

Ügyvédje szerint az egészségi állapota folyamatosan romlik.

Mint arról beszámoltunk, Galambost tavaly decemberben ítélték el jogerősen, három év hat hónap börtönbüntetést kapott áramlopásért. Büntetését a Közép-dunántúli Országos Büntetés- Végrehajtási intézetbe, vagyis Baracskán tölti.

Február 15-én kellett volna bevonulnia, azonban hiába várták Kecskeméten, nem jelent meg a börtönnél. Betegségére hivatkozva börtönbe vonulásának időpontját egy évvel akarták elhalasztani, de a kérést elutasította a bíróság.

Most másodfokon is elutasították az otthonápolási kérelmét, értesült a lap.

„Meg tudom erősíteni a híreket, sajnos, valóban így történt. A döntés lényege az volt, hogy mivel a büntetés-végrehajtás orvosa nem tartotta megalapozottnak azt a felvetést, hogy ügyfelem részben vagy egészben önellátásra képtelen lenne a börtönben a mindennapi életvitele során, a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy elfogadja a bv orvosának ajánlását” – mondta a Blikknek Lajcsi ügyvédje, dr. Csontos Zsolt.

Ebben a körben még szakértői bizonyítást sem rendeltek el. Sajnos, a döntés óta Lajcsi egészségi állapota tovább romlott

– mondta az ügyvéd.

„Továbbra is igaz, hogy szinte csakis folyékony halmazállapotú táplálékot tud bevinni a szervezetébe: leves, pörkölt szaftja, tea és hasonlók. Egyre csak fogy és fogy, ráadásul már olyan gyomorfájdalmak gyötrik, hogy rendszeres látogatója a börtönorvosnak. Elismerem: a bv a saját keretei közt minden tőle telhetőt megtesz, hogy ügyfelem a szükséges egészségügyi ellátást megkapja, ugyanakkor Lajcsinak van olyan krónikus betegsége is, amelynek a műtéti kezelése a büntetés-végrehajtás keretei között nem oldható meg” – magyarázta Csontos.

Az ügyvéd szerint ha a következőkben drasztikus egészségromlás állna be Lajcsi állapotában, újra lehetne vizsgálni az ügyét.

Nyitókép: RTL

Continue Reading

Ajanlo

To Top