Connect with us

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a magyar politikus ellen – Már a kontinenst is elhagyhatta!

Elfogatóparancsot adtak ki Fürst György ellen, aki Izraelbe menekülhetett

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Fürst György, a Centrum Parkoló Kft. korábbi ügyvezetője és Terézváros egykori szocialista alpolgármestere ellen. Bár a volt politikust idén tavasszal jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a 444.hu információi szerint elhagyhatta Magyarországot.

A portál úgy tudja, Fürst izraeli letelepedési jogot, úgynevezett alija-jogot szerzett zsidó származása révén, és jelenleg is a Közel-Keleten tartózkodhat.

A lap nyáron próbálta kideríteni, hogy a volt alpolgármester megkezdte-e a büntetését, azonban sem a büntetés-végrehajtás, sem a hatóságok nem adtak választ. Mostanra viszont a rendőrség hivatalosan is körözést adott ki ellene.

A 444.hu információi szerint az izraeli állampolgárság megszerzéséhez Fürstnek érvényes útlevelet és erkölcsi bizonyítványt kellett bemutatnia az izraeli hatóságoknak. Egyelőre nem világos, miként juthatott ezekhez, miután Magyarországon több súlyos bűncselekményben is elítélték.

Több mint egy évtizede húzódó ügy

A „parkolási maffiaként” ismert ügyben még évekkel ezelőtt indult a nyomozás, a bírósági eljárás pedig több mint öt éve tartott. Fürst Györgyöt és további 23 személyt hűtlen kezeléssel, adócsalással és más bűncselekményekkel vádoltak meg. A vádlottak közül ketten az eljárás során elhunytak.

A Centrum Parkoló Kft. működéséhez köthető korrupciós ügyekről korábban a Blikk is többször beszámolt.

Hirdetés
To Top