Gasztro
Élesztő: ha tudnánk milyen jó hatással van az egészségünkre, minden nap fogyasztanánk
Élesztő: ha tudnánk milyen jó hatással van az egészségünkre, minden nap fogyasztanánk
Az élesztőt évszázadok óta használjuk sütemények elkészítéséhez és a sör erjesztéséhez is.
A rendkívüli történet szerint a mérnök Wolfgang Schulze, aki egy este éppen a sörgyárban tartózkodott, megfigyelte, hogy az edények, amelyekben a sörélesztőt tartották, a sötétben fluoreszkáló fényt bocsátottak ki magukból. Ezt követően az élesztő tanulmányozására fordította idejét, és felfedezte, hogy az rendkívüli előnyökkel bír az emberi test számára.
Az első megdöbbentő felfedezést akkor tette, amikor sikerült egy nyílt sebet élesztővel meggyógyítania, de az igazi csodát csak akkor tapasztalta, amikor a feleségét, aki mellrákban szenvedett szintén élesztővel próbálta kezelni, külső és belső felhasználással egyaránt, és azt tapasztalták, hogy a betegség stagnálni kezdett.
A sörélesztő tartalmazza az esszenciális aminosavak majdnem teljes skáláját, komplex B vitaminokat, D, H és E vitaminokat, olyan ásványi anyagokat, mint a kalcium, foszfor, magnézium, kálium, vas, szelén, króm, cink, valamint rostokat, fehérjéket, zsírokat és szénhidrátokat is.
Íme milyen csodálatos hatásai vannak az élesztőnek a szervezetünkre:
A sörélesztőt egyes kutatók valódi gyógyszernek tekintik a rosszindulatú daganatok kezelésébe. Segítséget nyújthat azoknak a betegeknek, akik sugárkezelést kapnak vagy kaptak (a kezelés káros hatásai kevésbé érezhetőek, ha ez napi legalább 6 teáskanálnyi sörélesztő fogyasztásával párosul). Emellett az élesztő védi a nyálkahártyákat is.
A sörélesztő hasznos lehet vérszegénység esetén is. Ez az ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag szer elősegíti a megfelelő emésztést. Ebben az esetben 3 hetes sörélesztő-kúrára van szükség.
Főétkezések előtt fogyasztva csökkenti, étkezés után fogyasztva pedig növeli az étvágyat.
Megszabadít a megfázástól és fertőző betegségektől is. A szelén, valamint az élesztőben található egyéb vitaminok nagymértékben növelik a szervezet ellenállását bármilyen fertőzéssel szemben. Ahhoz, hogy ezt a hatást elérjük, fogyasszunk napi 3 teáskanál friss élesztőt 2-3 hétig.
Az élesztő megvéd a vírusos hepatitis fertőzésektől is (vírusos hepatitis A, B és C).
A sörélesztő szabályozza a vér koleszterinszintjét, a vérnyomást, és segíti a szívizom működését.