Elegem lett és szóltam a rokonoknak: Mostantól 1000 forintért adok egy befőttet…de amit kaptam tőlük arra nem számítottam!

Elegem lett és szóltam a rokonoknak: Mostantól 1000 forintért adok egy befőttet… de amit kaptam tőlük arra nem számítottam!

Idén egyetlen napot sem töltöttem nyaralással, de nem is bántam. Minden percemet a kertben töltöttem, és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta: roskadoztak az ágyások a paradicsomtól, uborkától, cukkinitől, és szinte alig tudtam hova rakni a rengeteg termést. Később hetekig a befőzéssel foglalkoztam, és végül több tucat üveg savanyúság, paradicsomlé, lekvár és saláta került a kamrapolcokra.

A családnak természetesen adtam belőle. A szüleim tíz-tíz üveget kaptak mindegyikből, hiszen ők segítettek a kert gondozásában. Édesanyám gyomlált velem, édesapám pedig fuvarozott a kert és a város között, mindezt kérés nélkül. A férjem szülei azonban más tészta voltak, és amikor felmerült, hogy nekik is adjak, már nem tudtam olyan nagyvonalú lenni.

Az ötlet, ami vihart kavart

Éppen újabb adag paradicsomot tettem el, amikor a férjem odajött hozzám.

– Nem adnál pár üveget az én szüleimnek is? – kérdezte.

– Őszintén szólva, nem terveztem – válaszoltam.

A férjem értetlenül nézett rám.

– Miért nem?

– Nézd, anyukám a korához képest is rengeteget segített, apu pedig még a benzint sem számolta el, amikor hordott minket a kertbe. A te anyukád viszont, amikor egyszer megkértem, hogy jöjjön el segíteni, azt mondta, hogy két napja csináltatta a manikűrjét, és nem szeretné tönkretenni. Ha ők nem akarnak részt venni a munkában, akkor vásároljanak.

– Hogy mondhatsz ilyet? – háborodott fel.

– Van egy jobb ötletem – folytattam. – Eladok nekik öt üveggel, darabonként 1000 forintért. Ez még mindig olcsóbb, mint a piaci ár.

A férjem arca elborult, mintha valami retteneteset mondtam volna. De komolyan, miért is? A boltokban és a piacon ezek a befőttek jóval drágábban kaphatók, és az idő, amit a kertben és a konyhában töltöttem, szinte felbecsülhetetlen.

A család reakciója

Amikor a tervemről értesítettem a férjem szüleit, meglepő módon nem sértődtek meg. Inkább elkezdtek alkudozni! Az anyóspajtás kijelentette, hogy ha már fizetni kell, akkor legalább választhassanak a készleteimből, mert „a paradicsomos lekvár nekik nem annyira kedvükre való”. Hamarosan egy hosszú lista készült arról, hogy mit szeretnének.

Az apósom, akit eddig sosem érdekelt, mi történik a kertben, hirtelen felajánlotta, hogy jövőre szívesen segít majd, ha esetleg szükség lenne rá. Mindezt úgy, hogy közben két üveg savanyított uborkát rakott a kosarába, „próba gyanánt”.

A legnagyobb meglepetést azonban a saját férjem okozta. Bár eleinte sértette a büszkeségét az „üzleti ajánlatom”, pár nap múlva elismerte, hogy jogos volt a döntésem. Azt mondta, hogy talán a szülei is jobban értékelik majd az általam készített befőtteket, ha nem ajándékként, hanem megérdemelt áron jutnak hozzá.

Tanulság

Ez az egész történet arra tanított meg, hogy néha a határvonalak kijelölése nemcsak a saját lelki békénk érdekében fontos, hanem mások tanítására is. Az anyósom talán soha nem fogja megtanulni értékelni a kemény munkát, de legalább most már tudja, hogy az én időm és energiám sem ingyen van.

Ti hogy oldanátok meg egy ilyen helyzetet? Vajon jogos, hogy pénzt kértem a befőttekért, vagy túl szigorúan ítéltem meg a rokonságot?