Egy lebénult nő minden este látta, ahogy a férje kilopózik a házból. Egyszer utána gurult a kerekesszékkel…

Istvánnak és Emesének megvolt mindenük, ami egy boldog házassághoz kellett, mert tudták, hogy a közös életük fantasztikus lesz. Ugyanazok voltak az álmaik, közösek voltak a céljaik, és már három csodálatos gyermekük is született. Ám a sors közbeszólt: három héttel az esküvőjük után egy váratlan baleset örökre megváltoztatta az életüket.

A család egy utazás során gumidefektet kapott, és az autó lesodródott az útról, majd felborult. Szerencsére a három gyerkőc kisebb karcolásokkal megúszta, István lába eltört, de Emese gerince súlyosan megsérült, és deréktól lefelé lebénult. Bár István erős személyiség volt, és korábban katonaként sok sérülést látott, nehezen tudta feldolgozni felesége állapotát és bénulását.

Emese is kitartó volt, de a tolószékbe kényszerülést nehezen emésztette meg, különösen azért, mert az egyik legnagyobb szenvedélye a természetjárás és a túrázás volt. István számára mindez hatalmas motivációt jelentett: elhatározta, hogy olyan szerkezetet tervez, amellyel Emese újra kijuthat a természetbe.

Három hónapig minden este bezárkózott a garázsba, dolgozva az elképzelésén. Kitartása végül meghozta a gyümölcsét: elkészült egy olyan eszköz, amely hernyótalpakon, mint egy apró tank, bármilyen terepen képes haladni, lehetővé téve Emesének, hogy visszatérjen a természetbe.

Emese sokáig nem kérdezte, hogy István mit csinál órákon át a garázsban, de egy este, amikor a kíváncsiság legyőzte, bekukkantott, és szinte el sem hitte, amit látott. A férje által készített jármű láttán boldogsággal telt el a szíve, különösen amikor ki is próbálhatta. Emese örömét látva István úgy döntött, hogy hasonló szerkezeteket kezd gyártani olyan katonáknak és embereknek, akik elveszítették a végtagjaikat. Így fejezte ki háláját azoknak, akik életüket és egészségüket kockáztatták másokért.

Bárcsak több ilyen önzetlen ember lenne, mint István