Egy 80 éves édesapa ebédhez készülődik 45 éves, tanult fiával.
Az idős férfi megfogja a kanalat, majd megszólal:
Édesapa:
– Ez micsoda?
Fiú:
– Ez egy kanál, édesapám, amivel enni szoktunk.
Néhány perc múlva az apa újra rákérdez:
Édesapa:
– Ez micsoda?
Fiú:
– Már mondtam, hogy kanál!
Eltelik egy kis idő, és az öreg ismét ugyanazt kérdezi.
Fiú (ingerülten):
– Kanál! A levest esszük vele!
A kérdés újra és újra elhangzik. A fiú végül elveszíti a türelmét, felemeli a hangját, és kifakad:
Fiú:
– Miért kérdezed ezt állandóan? Már az első alkalommal elmondtam! Ez egy nyomorult kanál! Hát nem vagy képes felfogni?
Az apa lehajtja a fejét, nem szól többet. Kis idő múlva feláll, kimegy a szobájába, majd egy régi naplóval tér vissza. A borítón ez áll:
„Az életem, miután megszületett a fiam.”
Kinyitja a naplót, és átadja a fiának, hogy olvassa fel az egyik bejegyzést:
„Ma a hároméves kisfiam az asztalnál ülve megfogta a kanalat, és megkérdezte: ez micsoda? Azt válaszoltam, hogy ez egy kanál, amivel levest eszünk. De úgy tűnik, nem volt elég a válasz, mert még huszonháromszor feltette ugyanazt a kérdést. Én pedig huszonháromszor is türelmesen feleltem neki, és minden alkalommal adtam egy puszit a homlokára. Nem idegesített a kíváncsisága, inkább örömmel válaszoltam neki újra és újra.”
