Pénzügy
Döbbenetes tévedés a gyulai kórházban: halottá nyilvánítottak és felboncoltak egy nőt, pedig csak szemműtétje volt – videó
Döbbenetes tévedés a gyulai kórházban: halottá nyilvánítottak és felboncoltak egy nőt az EESZT szerint, pedig csak szemműtétje volt – videó
Halottnak nyilvánítottak és felboncoltak egy nőt a gyulai kórházban – legalábbis virtuálisan – az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítettek szerint. Pedig ő csak egy szemműtétre érkezett az egészségügyi intézménybe, amit el is végeztek rajta.
A nevének elhallgatását kérő nő szemészeti beavatkozás után két nappal, amikor ránézett az EESZT nyilvántartására, a leleteit keresve, akkor vette észre, a bejegyzések sorrendjében, hogy a digitális rendszerben délután egykor már nem élt és felboncolásra vár, majd azt is olvasta, hogy hat napig feküdt a patológián ellátásra várva
Ezt követően pedig az EESZT nyilvántartása szerint – ahogy egyébként a valóságban is történt – varratszedésen vett részt a szemműtétje miatt – mondta az RTL Híradójában.
A nő szerencsére nem ijedt meg, azt gondolta a ” Kész átverés show” egyik epizódját látta, vagy az esti mesét.
A gyulai kórház a Híradó kérdéseire azt válaszolta, valószínűleg technikai hiba történt, és megindította a vizsgálatot az ügyben, valamint közölték: jelezték az EESZT munkatársainak a hibát, akik a javítást megkezdték. Azt azonban hangsúlyozták, hogy az orvosok helyesen rögzítették a
A hírműsor megkereste a BM egészségügyi államtitkárságát is: arról érdeklődtek, a digitális felület augusztus végi leállása okozott-e más intézménynél hibát, de kérdésükre a műsor sugárzásáig nem kaptak választ.