A műsor rögtön egy váratlan bejelentéssel indult: szabályváltozás lépett életbe. A csapatprodukciókban extra igeneket gyűjthettek a versenyzők, emellett a színpad szélén már csak két csillag kapott helyet — vagyis mindössze két versenyző juthatott automatikusan tovább. A negyedik élő adás fix továbbjutói végül Szabó Kamilla Lilla és Lengyel Johanna lettek.
Feszült pillanatok és éles kritikák
A műsort továbbra is nagy figyelem övezi, különösen Ádám Attila miatt, akinek teljesítményét hetek óta erős bírálatok érik. A 17 éves tehetséget korábban az édesapja is ki akarta venni a versenyből, mondván: a zsűri kritikái nem építő jellegűek, hanem sértőek. Herceg Erika azonban meggyőzte a szülőt, hogy Attila maradjon, így most is színpadra állt – nem éppen zökkenőmentesen.
Curtis ismét hangsúlyozta: a kritika nem személyeskedés, de szakmai szemmel neki továbbra sem működött a produkció. Marics Peti és Tóth Gabi is hasonló véleményen voltak, utóbbi pedig élesen reagált arra, hogy sokan „mumusnak” tartják őket Attilával kapcsolatban.
Váratlan fordulat a végén – Megvan a kieső
A biztos továbbjutók már fellélegezhettek, ám az eredményhirdetésnél öt versenyző még izgulhatott. A végső döntés az alábbiakat hozta:

A műsorban így Kökény Lali búcsúzott a versenytől. A fiatal énekes érzelmesen köszönte meg a lehetőséget:
„Ebben ennyi volt, az élet nem áll meg. Csinálom tovább, és készítek még több saját dalt.”
A búcsú különösen fájdalmas volt Curtis számára, hiszen Lali kiesésével minden mentoráltja távozott a versenyből.
„Nehéz most mit mondani… Maradj mindig ilyen: alázatos és tehetséges. Nagyon sajnálom” – mondta csalódottan a rapper.