Egy szeptemberi estén borzalmas tragédia történt: egy Tesla letért az útról, majd kigyulladt. A szemtanúk szerint a lángok gyorsan terjedtek, de hiába próbálták kinyitni az ajtókat, azok nem engedtek. Egy férfi, aki elsőként rohant oda, így nyilatkozott:
„Csak odakaptam a tűzoltókészüléket és rohantam. Meg akartam menteni a gyerekeket, de a kilincsek nem működtek. Az autó jobb oldala még épen maradt, de nem lehetett hozzáférni az utasokhoz.”
A balesetben a sofőr és két kisgyerek halt meg / Fotó: WDR
Egy 9 éves gyermeknek sikerült kimenekülnie, ám a sofőr és két másik kisgyerek bent rekedt, és életüket vesztették a tűzben. A lángokat a tűzoltók csak nagy küzdelmek árán tudták eloltani, mert az akkumulátor újra és újra belobbant. A jármű végül teljesen megsemmisült.
A tragédia után világszerte újra napirendre került a Tesla futurisztikus, kiugró ajtókilincseinek biztonsága. Az Egyesült Államokban már vizsgálat indult, miután több szülő panaszkodott arra, hogy nem tudtak bejutni az autóba a gyermekeikhez. Európában pedig ez a baleset borzolta fel a kedélyeket.
Nem ez az első eset, amikor a Tesla ajtókilincsei összefüggésbe hozhatók halálos balesettel. Már 2019-ben is történt hasonló tragédia, amikor egy sofőr nem tudott kijutni az autójából, mielőtt az teljesen lángba borult volna.
A gyártó közölte: dolgoznak egy új, egygombos rendszeren, amely egyszerre elektronikus és mechanikus, így a segíteni próbáló mentők kívülről is kinyithatják az ajtókat. Bár a Tesla emlékeztet arra, hogy minden modellben van mechanikus vésznyitási lehetőség, egyre többen teszik fel a kérdést: miért kell külön magyarázat ahhoz, amit egy hagyományos kilincs egyetlen mozdulattal megold?