Az árvaházban az egyik gyerek megállás nélkül csak sírt, senki nem tudta megnyugtatni… aztán egyszer csak csend lett. Nem hittek a szemüknek a nevelők, amikor beléptek a szobába:

Az árvaház dolgozói már napok óta tehetetlenül figyelték, ahogy egy baba megállás nélkül sír. Bármit próbáltak, a baba képtelen volt megnyugodni, és minden pillanata szívszorító volt. Az árvaház vezetői már szinte minden eszközt bevetettek – meleg takarók, lágy zene, gyengéd ringatás –, de semmi sem működött. A nevelők egyre kétségbeesettebbek lettek.

Az este, amikor minden megváltozott

Egyik este a nevelőnők a megszokott módon próbálták csillapítani a baba sírását, de az egész szobát betöltő sírás hirtelen elhallgatott. A csend furcsán szokatlan volt, és azonnal aggodalmat keltett bennük. Vajon mi történhetett? Az egyik nevelő gyorsan a gyerekágyhoz sietett, attól tartva, hogy valami baj történt. Amikor belépett a szobába, nem hitt a szemének:

A baba mellett egy nagy, szürke macska ült, aki a csendes és elhagyott árvaház közös kedvence volt. A cica a kicsihez bújt, és hatalmas, puha mancsait a baba takarójára helyezte, mintha őrizné. A baba apró keze szorosan fogta a macska bundáját, és egyetlen könnycsepp sem csordult ki többé.

Egy szokatlan gyógyító

A macska, akit az árvaház dolgozói „Szürkének” neveztek, mindig is különleges kapcsolatot ápolt az ott élő gyerekekkel. Bár a szabályzat szerint az állatok nem tartózkodhattak volna az épületben, senki sem volt képes megakadályozni, hogy a cica „segítsen” a gyerekeknek. A nevelők közül sokan tréfásan „terápiás macskának” nevezték Szürkét, mert mindig odament azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá.

Egy elválaszthatatlan páros

Amikor a dolgozók megpróbálták eltávolítani Szürkét a baba mellől, az újszülött sírni kezdett, és kétségbeesetten kapaszkodott a macskába. Végül mindenki belátta, hogy a kettőjük között kialakult köteléket nem szabad megszakítani. Szürke ott maradt a kiságyban, és azóta is ott töltötte minden idejét.

Hamarosan híre ment a történetnek, és sokan megindultak, hogy örökbe fogadják a babát. De a cica nélkül a gyerek mindig sírni kezdett, és minden próbálkozás kudarcot vallott. Végül egy pár jelentkezett, akik beleegyeztek, hogy együtt fogadják örökbe a gyereket és a macskát.

Az örökbefogadás

Az örökbefogadás napján a pár karon fogva távozott: az apa Szürkét tartotta a karjában, míg az anya a babát vitte. A cica nyugodtan feküdt új gazdája vállán, mintha tudta volna, hogy ez a legjobb döntés. Az árvaház dolgozói könnyekkel a szemükben búcsúztak tőlük, és a szigorú igazgató is elismerően jegyezte meg:

„Ők jó szülők lesznek. A macska már tudja, hogy kit kell választania.”

Azóta is boldogan élnek, a baba és a macska elválaszthatatlanok, és mindketten megtalálták azt a családot, amelyben szeretetben és biztonságban nőhetnek fel.