Connect with us

Egyéb

Az amerikai maffia behatolt Magyarországra

Az Egyesült Államokat az utóbbi években elözönlötték a scammerek, akik az interneten keresztül próbálnak kicsalni pénzt az emberekből, főleg a nőkből. Az FBI külön energiákat fordít leleplezésükre, kiszorításukra az internetről, ezért most Európa felé nyomulnak és már Magyarországon is dolgoznak.

Minden embernek vannak rossz napjai, drámai pillanatai. Régen a szekták úgy növelték létszámukat, hogy az éppen bajban lévőkre az utcán vadásztak, különösen a fiatalokra. Azokat az embereiket küldték ki maguk közül cserkészni, akik jó érzékkel tudták ismeretlenül kiszúrni a lelki válságban szenvedőket. A vadászok odamentek aztán a kiszemelt zsákmányhoz minden szépet és jót ígértek nekik és már új tagjai is lettek a szektáknak. A szülők pedig döbbenten látták, hogy fordul ki szép és okos gyermekük önmagából.

E módszernek modernizált változata „a romantikus online csalás”, amellyel milliókat lehet keresni. A probléma olyan komoly, hogy a magyarországi USA nagykövetség több oldalnyi anyagot tett fel online oldalára figyelmeztetésképpen a veszélyre, a Netflix pedig dokumentum filmet készített egy olyan bűnözőről, aki multimilliomos lett az internetes nőcsábításból.

A régi módszerhez képest annyi a változás, hogy a csalók elsődleges célközönsége szélesebb lett. Már nemcsak fiatalokra vadásznak előszeretettel, hanem az idősödő hölgyek is prioritás.

Interneten ismerkedtek meg. Azt mondta, hogy egy barát barátja. Az 50-es éveiben járó, házasságával küszködő nő örült, hogy talált valakit, akivel beszélgethet. „Minden jót mondott” – emlékezett vissza. „Érdeklődött irántam. Érdekelte, hogy jobban megismerjen. Nagyon pozitív volt, és úgy éreztem, hogy itt valódi kapcsolat van. Ez a kapcsolat végül 2 millió dollárjába került a nőnek.

Az Egyesült Államokban főként békefenntartóként mutatkoznak be a csalók. Családjuk már nincs, gyermekükre más vigyáz, és egy erkölcsös, becsületes nőre vágynak. Az európai hölgyekre hajtók ezzel szemben azt állítják, hogy Európában születtek, gyermeküket egy itteni drága iskolába járatják és hogy ezt finanszírozni tudják az Egyesült Államokban dolgoznak projekt menedzserként. Mindeközben persze megszerezték az amerikai állampolgárságot mondják, mert ez egy fontos csali lehet a kiszemelt zsákmány becserkészésében. Ő nekik sincs már családjuk, de ők is egy erkölcsös, becsületes nőre vágynak. A csalók egy-két napon belül szerelmet vallanak és azonnal „my love,” „my darling” vagy hasonló gyengéd megszólítással illetik a kiszemelt áldozatot, azt állítják, már alig várják az együttlétet.

Ez a pusztító internetes bűnözés egyre növekszik. Az áldozatok – túlnyomórészt idősebb özvegy vagy elvált nők, akik érzelmileg sebezhetőek. A szélhámosok pedig pontosan tudják, hogyan kell ezt kihasználni, hiszen a potenciális áldozatok bőven tesznek közzé részleteket életükről és személyiségükről társkereső és közösségi oldalakon.

A műfaj egyébként Magyarországon is terjed. Végrehajtók mesélték, újabban rengeteg idősebb hölgy fordul hozzájuk, hogy szerezzék vissza a pénzüket, amit egy fiatalabb szerelmüknek adtak. A pénz zsebre vágása után pedig a férfiak eltűntek. A végrehajtók ezekben az ügyekben tehetetlenek, mert egy önként átadott összeget nem lehet visszaszerezni. Volt ennél súlyosabb eset is, amikor egy internetes ismerkedést követően a férfi felkéredzkedett a hölgy lakásába. Szerencsére a kiszemelt áldozat gyanút fogott és elalvás előtt kihívta a rendőrséget. Mint kiderült a férfi meg akarta ölni, hogy megszerezze a szerveit.

Nagyon kell érteni, hogy ma már az aberrált gyilkosoknak nem kell kimenniük az utcára, hogy áldozatokra vadásszanak. Ezt megtehetik az interneten, ráadásul jóval több információt is tudnak ott szerezni a kiszemelt zsákmányról.

A Magyarországon tevékenykedő Christopher Benzemával nagyon óvatosan. Ő már onnan is gyanús lehet, hogy internetes linkjében egy olasz női név található.

 

Óvatosan ezzel az oldallal (Fotó: Facebook)
Óvatosan ezzel az oldallal (Fotó: Facebook)

 

Facebook oldala tehát eredetileg egy hölgyé volt, amit valószínűleg vagy ellopott, vagy feltört azért, hogy ismerősei és azok ismerősei között lehessen női áldozatokat keresni. Amerikában élő projekt menedzsernek adja ki magát, akinek nagy célja, hogy visszatérjen Európába és természetesen egy erkölcsös, becsületes nőre vágyik. Gyermeke állítólag egy drága olasz iskolában tanul. Egy nap után már szerelmes leveleket ír, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

 

Egy nap alatt lesz szerelmes (Fotó: Facebook)
Egy nap alatt lesz szerelmes (Fotó: Facebook)

 

Ezeknek a bűncselekményeknek tág teret ad, hogy a bűnözőket nagyon nehéz elkapni. Egyrészt, mert az áldozatok szégyenükben ritkán fordulnak a hatóságokhoz, másrészt, mert ezek az „urak” nem mondják meg címüket, megadott telefonszámukat pedig nem veszi fel senki. Ha valaki azt látja, hogy egy ismerőse, vagy egy rokona internetes szerelembe esik, akkor érdemes nagyon odafigyelni. Ellenőrizni kell a lehető legkörültekintőbben az udvarlót és persze ismerősünk lelki állapotát, vajon nem lesz-e akaratlanul áldozat, mert éppen nagyon magányosnak érzi magát a világban.

 

Continue Reading

Ajanlo

To Top