Amikor Magyarország megállt: az 1987-es nagy tél emlékei képekben
1987 januárja örökre bevésődött a magyarok kollektív emlékezetébe. Nem csak azért, mert hideg volt – hanem mert
olyan hideg és havazás érte el az országot, amilyenre sem előtte, sem azóta nem volt példa.
Mára már egy-két centi hó is képes megbénítani a közlekedést, de akkor méteres hótorlaszok,
eltemetett autók és járhatatlanná vált utak váltak a mindennapok részévé.
Lenti galériánkban az 1987-es nagy magyar tél legemlékezetesebb pillanataiból válogattunk.
Nézzék meg, milyen volt, amikor az időjárás valóban átvette az irányítást az ország felett.
A tél, amely mindent felülírt
1987. január 10-én olyan hideghullám érte el Magyarországot, amely szó szerint térdre kényszerítette az országot.
A sarkvidéki levegő és a mediterrán térségből érkező nedves légtömeg találkozása három napon át megállás nélküli havazást hozott.
Autópályák váltak hósivataggá, falvak és városrészek szigetelődtek el, a közlekedés gyakorlatilag összeomlott.
Miközben sokan azon aggódtak, hogyan jutnak el élelemért a legközelebbi boltba, mások – főként a diákok – örültek:
egész hétre bezárták az iskolákat. A munkahelyek nagy része megközelíthetetlenné vált, a honvédség pedig
folyamatosan mentette az utakon rekedt embereket.
A hideg rekordokat döntött, a hó pedig csak esett és esett. Még a magyarok által rajongásig szeretett Isaura koncertjén is
maradtak üres székek – nem azért, mert elfogyott volna az érdeklődés, hanem mert sokan egyszerűen nem tudtak eljutni Budapestre.
„Fel voltunk készülve, hogy hideg lesz és hó, sok meleg ruhát vittünk magunkkal.
De amilyen forró szeretettel fogadtak bennünket a magyar emberek, az már önmagában szívmelengető érzés volt”
– emlékezett vissza a színésznő.
Ám 1987 januárjában nem mindenki élte meg ilyen derűsen a helyzetet. Németh Lajos meteorológus szerint a katasztrófa
napokkal korábban kirajzolódott, de a természet erejével szemben nagyon korlátozottak voltak a lehetőségek.
– Aktív részese voltam az eseményeknek. Már nem az erős havazásnak, hanem az előrejelzésnek. Élénken emlékszem, hogy január 10-én
csapott össze az egész ország felett a sarkvidéki hideg és a mediterrán térségről érkező nedves levegő. Körülbelül 3-4 nappal előtte
már tudtuk, hogy nagy baj lehet ebből. Nem lehetett védekezni a 100 kilométer per órás szél ellen, hatalmas hótorlaszok alakultak ki,
gyakorlatilag megbénult az ország. Én épp Budapesten voltam, de amit láttam, az háborús helyzet volt – mesélte a meteorológus.
– Arra viszont nagyon büszke voltam, amikor az osztrák lapok arról írtak, hogy a Közép-Európában pusztító ítéletidőn
előbb úrrá lettünk, mint Bécs – tette hozzá.
„Az első nagy benzinkútig jutottunk” – Pataky Attila története
Pataky Attila éppen a legnagyobb havazás előtt indult el családjával az 1-es főúton síelni. Bár azt hitték,
a kiránduláson kipihenhetik az elmúlt év fáradalmait, az időjárás keresztbe húzta a számításaikat.
– Az első nagy benzinkútig jutottunk el. Úgy elkezdett havazni, hogy jobbnak láttuk, ha megállunk pihenni.
A kút hamar megtelt emberekkel, mindenki a katasztrófahelyzetről beszélt. A nálunk lévő élelmet, kávét elkezdtük osztogatni,
támogattuk egymást a bajban. Telefonon keresztül próbáltuk elérni a családjainkat, hogy jelezzük, minden rendben van velünk.
Az egyik barátunk úgy döntött, nem várja meg, míg enyhül az idő, útnak indul. Őt a honvédség emberei mentették ki nyakig a hóból
– mesélte a zenész.
Hozzátette: ott, a benzinkúton megfogadták, hogy ezentúl odafigyelnek az előrejelzésekre, és nem indulnak útnak,
ha az időjárás egyértelműen veszélyesnek ígérkezik.
Telefonon át hallották a káoszt: Poór Péter emlékei
Poór Péter táncdalénekes azok közé tartozott, akik épp nem tartózkodtak itthon a nagy hideg idején.
A művész azonban soha nem felejti el azt az aggodalmat, ami akkor fogta el, amikor a családjával telefonált.
– Nekem csak szörnyű élményeim vannak a dermesztő hideggel kapcsolatban. Ennyi év távlatából is gondolok még arra,
amikor jégtakaróval borított arccal érkeztem meg egy-egy fellépésemre. Borzasztó lehetett itthon, a családom hosszú percekig
mesélte a kaotikus helyzetet, miközben én a -25 fokban éltem. Átéreztem – mesélte a művész, aki annyira utálja a hideget,
hogy ha rajta múlna, mindig nyár lenne.
„Szánkóval mentünk a Marczibányi térig” – emlékek a nagy telekről
A 82 éves Márta néni ma is élénken emlékszik azokra a telekre, amikor az utcákat és a házakat vastag hóréteg borította be.
– Az 1987-es havazást nem lehet elfelejteni, de a 70-es, 80-as évek nagy teleit sem. Akkoriban a gyerekeimmel szánkóval mentünk
még le az Alvinci utcától egészen a Marczibányi térig – mesélte.
Tibi bácsit a Nyugati téren szintén elfogta a nosztalgia, amikor arra kértük, idézze fel a hókáosz napjait.
– Konkrétan megbénult az egész város, megálltak az autók, a villamosok, nem volt tömegközlekedés. Szerencsére én a Dózsa György útra
jártam dolgozni, így – ha máshogy nem – gyalog azért beértem a munkahelyemre – mondta.
