Connect with us

Mindennapok

Áthullotak a falevelek a szomszédom udvarára, ő azonnal rendőrt hívott és feljelentett! Aztán jött az igazi feketeleves…. Ezt mondta a rendőr:

A tegnapi napon történt az eset. A kertemben lévő fa levelei kezdtek el hullani, ahogy azt az őszi levelek szokták. Délelőtt már észrevettem, hogy a levelek egy része az szomszéd udvarán kötöt ki. Mivel tudtam, hogy a szomszédom – nevezzük Péternek -, kissé idegesítő és makacs természetű, átmentem és mondtam, hogy összegyjtögetem az áthullot leveleket, nem engedett be az udvarra, mondván: “Itt értékes gépek, szerszámok is vannak.” dühödten rázta a fejét és mondta, hogy a fát ki kell vágni, mert tönkreteszi a kertjét. (a fa nem lóg át az ő telkére)

Aztán vagy dél körül hallottam a rendőrségi szirénákat. Igen, hihetetlenül hangzik, de Péter tényleg rendőrt hívott miattam és a faleveleim miatt! Amikor a rendőr megérkezett, Péter hevesen mutogatott az udvarára hullott levelekre, mintha egy bűnügyi helyszínt mutatna be. Én pedig csak álltam ott, próbálva megérteni, hogy miért is kerültem ebbe a helyzetbe.

A rendőr egy pillanatra rám nézett, majd a szomszédomra, és azt mondta: “Úgy látom, az ősz tényleg bűnözővé tett téged! De ne aggódj, majd a tél mindent eltakarít.” A szomszédom dühödten nézett rám, majd a rendőrre, aki alig tudta visszatartani a nevetését.

A szomszédom végül ragaszkodott a feljelentéshez, állítása szerint a levelek legalább 1,5 millió forintos kárt okoztak a gyepében. Láttátok volna a rendőr arcát, ahogy megírta a papírokat. Feldobta a napom!

A tanulság? Néha az embereknek meg kell tanulniuk, hogy a természet nem állítható meg, és hogy nem érdemes a kis dolgok miatt aggódni. És ha valaki segítséget ajánl, talán érdemes elfogadni, mielőtt hülyét csinálunk magunkból.

Köszönöm, hogy elolvastad! Aláírás: A faleveles bűnöző

Continue Reading

Ajanlo

To Top