Hét évvel halála után derült ki: ártatlanul ült, az örökösök visszakapják a stadiont, és a milliárdokat

November 21-én volt hat éve, hogy Stadler József elhunyt. A juhászból lett milliárdos vállalkozó hatvanhat éves korában kapott súlyos agyvérzést.

„Dokumentumokkal és egy hosszú videó felvétellel tudjuk bizonyítani, hogy Józsi ártatlan volt. Az ügyvédnél hagytuk megőrzésre ezeket, hogy még véletlenül se tűnjenek el. A Stadler Alapítvány jelenleg a bíróság döntését várja, ugyanis szeretnénk visszakapni a stadiont is. Ha a jó Isten is úgy akarja, Józsi halálának 2.évfordulójára már a stadionban fogunk megemlékezni”

– mondta György, aki szerint Akasztó szegényebb lett barátja nélkül.”

Juhászból az egyik leggazdagabb magyar

Stadler 1951-ben, Akasztótól 6 kilométerre született. A ‘60-as években juhászként dolgozott, majd az évtized végén felcsapott kereskedőnek, toll- és bőrfelvásárlásba kezdett. Innentől egészen a ‘90-es évek közepéig karrierje meredeken ívelt felfelé. Már a rendszerváltás előtti időkben jól ment neki az üzlet, ezért amint Magyarországon is lehetett céget alapítani, azonnal belevágott: 1988-ban egymillió forintos alaptőkével létrehozta a saját bel- és külkereskedelemmel foglalkozó kft.-jét.

Stadler a szocialista időszakból hozott kapcsolati hálójára építve elsősorban a keleti piacra, szovjet utódállamokba szállított árut, viszont ezt elképesztő sikerrel. Üzleti modellje a lehető legegyszerűbb volt: olcsón venni, drágán eladni gyakorlatilag bármit. Sok olyan termékben is meglátta a fantáziát, amit mások nem gondoltak jó üzletnek, és szinte minden bejött neki. Felszámolás alatt álló konzervgyárak termékeit vásárolta fel látatlanban, potom összegért, majd szerzett rá vevőt mindenki elképedésére olyan piacokon, amelyeken a vetélytársak a fizetőképesség hiányára panaszkodtak. Megvette a feloszlatott Munkásőrség vegyvédelmi felszerelését, és szép haszonnal sikeresen továbbpasszolta – gyaníthatóan egy magyar partner segítségével a jugoszlávoknak.

A 90-es évek elején annyira jól ment neki, hogy 1993-ban már saját kamionflottája volt, amellyel 125 millió dollár összértékű külkereskedelmet bonyolított volt szovjet országokkal, cégének belföldi árbevétele pedig elérte az egymilliárd forintot. Az összforgalma ekkortájt 12-13 milliárd forintot tett ki, ami ma is hatalmas pénz, de a kor magyar viszonyaihoz képest elképzelhetetlen összeg.

Legendák szerint a csúcson Stadlernek volt olyan éve, amikor csak a keleti országokba olyan értékben szállított, ami meghaladta az évekkel későbbi teljes magyar exportot. Az ilyen híresztelések valóságalapját persze lehetetlen ellenőrizni, már csak azért is, mert mint később kiderült, a milliárdos vállalkozó nem mindig törte magát adófizetés terén. Igaz, a ’90-es évek elején még ennek ellenére is nagyjából annyi adót fizetett egyedül, mint Bács-Kiskun megye összesen.

Képtelen kalandokba keveredett

Stadler üzleti zsenialitása mellett jellegzetes stílusáról és kalandjairól is híres volt, Akasztó környékén már akkor népmesei figurának számított, amikor Budapesten még senki nem hallott róla. A vállalkozóval megesett például, hogy csecsen bűnözők elrabolták, egymillió dolláros (akkori árfolyamon százmillió forint körüli) váltságdíjat követeltek tőle a szabadon engedésért cserébe. A csecsenek állítólag meg is kínozták, de Stadler végül kifizette a pénzt, és elengedték. A bűnözőket nem sokkal később egyébként elfogták.

Pár évvel később – ekkor már folyt ellene az adócsalás miatti APEH-eljárás – újra megpróbálták megzsarolni, de ez az eset inkább hasonlított vígjátékokból ismerős lúzer bűnözők bénázásához. Egy büntetett előéletű budapesti férfinak, T. Istvánnak támadt az az ötlete, hogy kiszed pár milliót Stadlerből, és azt a mestertervet eszelte ki, hogy beadja a milliárdosnak: üzleti ellenlábasai családtagjainak elrabolására készülnek.

T. István állította, a kivitelezéssel megbízott bűnbanda 40 millió forintért vállalta az akciót, de ha kapnának 100 milliót, akkor hajlandóak lennének elállni a tervtől. Stadler néhány telefon után élőben is találkozott a közvetítő T. Istvánnal, aki Trabantjával érkezett Akasztóra. A vállalkozó alkudozni kezdett, a 100 milliót letornázta 28 millióra, amin felül T. még 15 ezer forint költségtérítést kért a vidéki útért. Stadler kiállította a vaskos összegről szóló csekket, amivel T. elindult Budapest felé, de nem jutott messzire: Soltnál egy rutinellenőrzés keretében lekapcsolta a rendőrség, mivel nem voltak pótégői és ittasan vezetett. A kocsi átvizsgálásakor a 28 milliós csekk is előkerült, így T. István rövid úton a kiskőrösi fogdán végezte.

De a bukott milliárdos nevét nem ezek a sztorik, hanem az tette igazán ismertté, hogy erős kezdőlépéssel – egy saját stadionnal – beszállt a nagypályás fociba. Nem csoda, hogy a média felfigyelt rá, akkoriban még kirívóan megalomán dolognak számított többezres befogadóképességű sportlétesítményt építeni jelentéktelen kisvárosokba. Igaz, eleinte ő is Kecskemétre tervezte, de az ottani városvezetés nem volt vevő az ötletre, így végül a Kiskőrös FC 22 ezres stadionja a 3500 fős Akasztón kötött ki.

Az apropót az adta, hogy a korábban futballal nem is foglalkozó Stadlert felkérte szponzornak az NB II.-ben sikerrel szereplő Kiskőrös, ő pedig igent mondott. A csapat a másodosztályt megnyerve feljutott az NB I.-be, mire a vállalkozó kifizette a nevezési díjukat, és egy stadiont is kaptak, hogy legyen hol edzeni.

Az utolsó vacsora lett a veszte

Az egyszerű juhászból lett milliárdos kereskedő eleve a self-made man klasszikus esete, ehhez jön a korai ’90-es évekre jellemző posztszovjet zavarosban halászás, amitől Stadler felemelkedése igazi rendszerváltás utáni magyar sikersztorivá válik. De a meseszerű történetbe kódolva volt a bukás is, a primitív módszerekkel végrehajtott adótrükközést nem lehetett a végtelenségig leplezni.

A Stadler elleni vizsgálatok egy szürreális esetből nőtték ki magukat: a leleményes vállalkozó 205 millió forint áfát igényelt vissza az adóhivataltól festményvásárlások után. Csakhogy egy kis zavart keltett az erőben, hogy a megszerzett képek közt a benyújtott dokumentumon szerepelt Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája is, ami a milánói Santa Maria delle Grazie templom refektóriumának falán található 1489 óta, és onnan el sem lehet mozdítani, tekintve, hogy freskóról van szó.

Innentől elindult a lavina, először a műkincsek létezését vonták kétségbe, majd következett sorra a többi adóügy. Stadler neve még a 90-es évek legnagyobb maffiabotránya, az olajszőkítés körül is felbukkant, de az ügynek ezt a részét végül nem igazán firtatták a hatóságok.

A Stadler elleni APEH-vizsgálat milliárdos adótartozást és különféle számviteli trükközéseket tárt fel. A vállalkozó a rá irányuló össztüzet arra vezette vissza, hogy a hatalomnak szúrta a szemét a foci területére tett kitérője.

A lebukás után 1995-ben elrendelték zászlóshajócégének felszámolását, az üzletembert pedig körben több mint 9 év letöltendő börtönre ítéltek 1998-ban. A pert aztán a Legfelsőbb Bíróság utasítására meg kellett ismételni, a vége csak 4,5 év és 2 millió forintos pénzbüntetés lett 2003-ban. Közben Stadler teljesen leégett, szorult helyzetében kisebb belpolitikai botrányt is kavart az MSZP körül, mivel levelekkel bombázta a pártvezetést az előzetesből pénzt kunyerálva – pontosabban állítása szerint csak visszakérve egy töredékét annak, amit a pártnak juttatott korábban kampánytámogatásként. A szocialisták persze tagadták az egészet, és nem adtak neki egy fillért sem. Végül közel tíz évvel a nyomozások kezdete után börtönbe vonult.

Belerokkant a börtönbe

Stadler József életének utolsó évtizede a korábbiak szöges ellentétként írható le, a meredek felívelés után ugyanolyan gyors leépülés következett. Az eljárás és a börtönévek alatt egészségi állapota megromlott, és szupergazdag, legendaként számon tartott vállalkozóból a közvélemény szemében bűnözővé vált, bár Akasztó környékén továbbra is akadtak bőven tisztelői.

Az első börtönbüntetést – amelynek csak a felét ülte le ténylegesen – 2011-ben újabb követte, a kettő közti, szabadlábon töltött időt a vállalkozó egy saját, elsősorban ruhákat forgalmazó áruház és webáruház menedzselésével töltötte, illetve próbált életet lehelni stadionjába. A solti Stadler-pláza egyébként a maga nemében sikeres volt, de az ezzel elérhető bevétel a közelében sem mozgott a korábbi szintnek.

A kihasználatlanul álló akasztói stadiont eleinte kiadogatták: a belső tereket rendezvényekre, a focipályát baráti társaságoknak játszani. De közben egyre csak rohadt, a Stadler Kft. vagyonát és tartozásait az ítélet után felvásárló Bács Holding nem fordított rá különösebb gondot. Az épületetet lerabolták, eltűnt onnan még Az utolsó vacsora hírhedt reprodukciója is, amelyről időközben kiderült, hogy létezik, egy ukrán festő munkája, és Stadler szerint az okozta a félreértést vele kapcsolatban, hogy félrefordították orosz címét: eredetileg „Az utolsó táncmulatság” volt.

A mostoha sorsú sportlétesítménybe még évekkel később is álmodtak nagyszabású koncerteket, ebből aztán semmi nem lett, a legutóbbi ismert program egy gárdistaavatás volt még 2013-ban, azóta talán még erre sem alkalmas a gyászos állapotú épület. A mostani tulajdonos Credit Holding Kft. árulja ugyan a hozzá tartozó szállodával együtt, de nincs sok remény az eladásra.

Stadler második börtönbüntetése 2016 februárjában járt le, az ebből az alkalomból rendezett szabadulóbulin az Index is járt.

Ekkor azt mondta, nyolc dicsérettel szabadult a börtönből, de azért sokkal hasznosabb tagja lett volna a társadalomnak, ha „hagyják dolgozni”, és annyi embernek ad munkát, mint fénykorában. A videóban pénzt kért a nézőktől alapítványa számára, amelyet mit mondta, valamilyen jó célra fordítana, neki magának viszont „egy kis tányér kaja elegendő egész napra”. Megtakarítása nem maradt, még jellegzetes aranyékszereit is eladta második büntetése előtt, és az árukat a stadionra költötte.

A szabadulóbuli után kevesebb mint fél évvel hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak nála, és azt nyilatkozta, már csak hónapjai vannak hátra, de továbbra is aktív maradt: idén tavasszal visszavásárolta a düledező akasztói stadiont, amelynek felújítását is tervezgette, közben a savanyítóbizniszbe is belevágott. Folyamatban volt egy büntetőügye is, különös visszaesőként első fokon újabb 5 éves börtönbüntetésre ítélték márciusban, ami ellen fellebbezett. Az Index utoljára októberben találkozott vele, amikor videós stábunk elkísérte a stadionhoz, ahova erővágóval próbált bejutni, majd miután nem sikerült, végül inkább lelakatolta saját lakatjával is.

Stadler a Sziget és az Ozora mintájára saját fesztivál szerezéséről álmodott a területen, és azt mondta:

Kaptam is érte egy jó pár évet, hogy stadiont építettem… ha most építettem volna, akkor kitüntettek volna.

Mindig van virág a sírján. A környező településekről is érkeznek emberek, hogy kilátogassanak hozzá a temetőbe”

– fejezte be.