Mindennapok
A rendőrség elfogott egy nőt, aki Orbán emésztőrendszerén keresztül fenyegette halálos csőbombával Deák Dánielt
Deák Dániel kormánypárti influenszer új Facebook-oldalt indított a napokban – ma pedig rendőröket hívott a lakására egy komment miatt. Deák arról írt, hogy valaki azzal fenyegette, csőbombát rejtettek el a lakásán, ami néhány órán belül felrobban. A tűzszerészek nem találtak semmit.
A poszt:
A kommentet Deák először posztolta, majd törölte, végül az Orbán szerveire vonatkozó részt kisatírozva mutatta meg egy videóban. Ott arra hívta fel a figyelmet, hogy az agresszív baloldal odáig hergeli a szimpatizánsokat, hogy a konzervatív arcok már-már félnek felvállalni a véleményüket. Az esetet egy percen belül sikerült összemosni az agresszióval összemosott antifasiszta mozgalommal, a Szikra Mozgalommal és Jámbor András parlamenti képviselővel, a kommentelő ugyanis like-olta ezeket az oldalakat.
„Deák a fenyegetéssel engem és a Szikra Mozgalmat vádolta meg. Szögezzük le: mi soha nem tennénk ilyet, hiszen nem támogatjuk az erőszak semmilyen formáját. De természetesen ez a vád azért sem lehet igaz, mert nincs lehetőségünk Orbán Viktor közelébe kerülni (pedig lenne pár kérdésünk), és a geoláda lokációjának megadott helyére eljutni” – írta az esetről Jámbor.
Deák később arról számolt, hogy elfogták a rendőrök az őt megfenyegető személyt. Ezt a rendőrség is megerősítette a Telexnek, azzal, hogy a szóban forgó nő elszámoltatása folyamatban van.
Forrás