A 20 éves fiam múlt héten hazaállított egy 8 hónapos terhes ukrán lánnyal…azóta felfordult az életünk!

Minden egyes nap, amióta egyedül nevelem a fiamat, azt gondoltam, hogy már semmi nem tud meglepni. Hogy mennyire tévedtem! Egy héttel ezelőtt, egy késő esti műszak után, mikor kimerülten toppantam be a lakásba, egy teljesen idegen lány állt a nappaliban. A fiam, aki mindig is a szívem csücske volt, akiért éveken át küzdöttem, hogy jó útra tereljem, most hirtelen egy olyan fordulatot hozott az életünkbe, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.

A fiam, Zoltán, az egyetemen tanul, és már három éve van egy barátnője, Eszter, akit én is nagyon megszerettem. Eszter olyan volt, mint aki a családunk része lett volna. De az elmúlt hetekben Zoltán furcsán kezdett viselkedni. Titkolózott, feszült volt, és én, mint anya, éreztem, hogy valami nincs rendben, de sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi áll a háttérben.

Az az est, amikor hazaértem, és szembe találtam magam ezzel a lányval, az egész életemet felforgatta. Alig tudtam feldolgozni a helyzetet, a fiam bejelentette: “Nagymama leszel.” Abban a pillanatban minden összeomlott bennem. A vérnyomásom az egekbe szökött, és majdnem elájultam a sokkból. Képzelhetitek…

A terhes lánnyal egy szót sem tudok beszélni mert ukrán, így tőle semmit nem tudtam meg.

Zoltán magyarázata nem sokat segített. Még most is mindent harapófogóval kell kihíznom belőle… Azt mondta, hogy az övé a gyermek, mert volt egy buli, amire nem emlékszik, és ott történt. Ez a magyarázat csak olaj volt a tűzre. Eszter, aki eddig a családunk része volt, kiakadt, és elhagyta Zoltánt, amikor megtudta az egészet. Az én szívem is megszakadt látni, ahogy az életek így szétesnek. Viszont az egész helyzet nem hagy nyugodni…úgy érzem még mindíg a sötétben vagyok.

Most itt vagyunk, egy kis lakásban, ahol minden nap egy új kihívás. A lány, akinek a nevét is alig tudom, és csak kézzel-lábbal tudok vele kommunikálni már itt él velünk, és a baba három hét múlva érkezik. HÁROM HÉT – ATYAÉG!  Minden, amit eddig tudtam és amiben biztos voltam, megkérdőjeleződött. “Én nem vagyok erre felkészülve 57 évesen” – mondogatom magamnak nap mint nap, de tudom, hogy valahogy mégis csak meg kell oldanunk ezt a helyzetet. Próbálok telefonos fordítóval beszélni a lánnyal, de nem igazán értjük egymást.

Az életünk egyik napról a másikra teljesen megváltozott, és bár haragszom, csalódott vagyok, és fájdalom tölt el, tudom, hogy az érkező kis élet ártatlan ebben az egész zűrzavarban. Most egy új fejezet kezdődik…csak ez a sok titkolózás nem hagy nyugodni…Nem tudom mit tehetnék – mit gondoljak erről az egészről…