Sztársztorik
Radics Gigi elköltözött kislánya apjától
Radics Gigi elköltözött kislánya apjától
Információink szerint véget érhetett Radics Gigi és szobrász vőlegénye, Mikus Áron szerelme. A pár kapcsolata már többször került hullámvölgybe, ám eddig mindig megoldották a problémáikat, de úgy tűnik, most nem voltak képesek rendezni a soraikat. Úgy tudjuk, már külön is élnek.
Radics Gigi és Mikus Áron ezzel a közös fotóval vállalták a szerelmüket / Fotó: Instagram
Nagyjából ugyanis Gigi egy fotó kivételével az összes korábbi közös képüket törölte, egy idő után pedig már nem is válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek Áronnal voltak kapcsolatosak. Ám az énekesnő időről időre cáfolta, hogy szakítottak volna, sőt, nemrég arra is kitérő választ adott, miért tolódik folyton az esküvő kislánya édesapjával.
Radics Gigi és gyermeke apja nem tartja fontosnak, hogy összeházasodjanak: „Nálunk egy papír nem változtatna azon, ami van”
– Nálunk egy papír, meg az, hogy legyen egy egynapos esemény, ahol viselhetek egy gyönyörű ruhát, nem változtatna azon, ami van. Ezért nem tartjuk fontosnak, hogy összeházasodjunk – nyilatkoztak a HOT! magazinnak az énekesnő, ám úgy tudjuk, a ceremónia elmaradásának más oka is van.
Információink szerint ugyanis az énekesnő és szobrász kedvese néhány héttel ezelőtt eldöntötték, külön utakon folytatják tovább az életüket. Gigi már új albérletbe is költözött a gyermekével. Kerestük az énekesnő menedzsmentjét, de csak szűkszavú választ kaptunk.
Radics Gigi és Mikus Áron 2020 tavaszán jelentették be, hogy egy párt alkotnak / Fotó: Instagram
– Ha Giginek olyan változás lesz a magánéletében, amelyről szeretné értesíteni a nyilvánosságot, arról a közösségimédia-felületein beszámol majd – fogalmazott a Megasztár 6 győztesének munkatársa, ám a pár egyik ismerőse elmondta lapunknak, hogy Gigi már valóban nem él együtt Áronnal.
– Sokszor került már a kapcsolatuk hullámvölgybe, ám ezekről csak a legszűkebb baráti kör és a család tudott. Gigi óvja a magánéletét, egy ideje nem enged betekintést a nyilvánosságnak a mindennapjaiba, de aki egy kicsit szemfülesebb, észreveheti, hogy már nem is kedvelik egymás bejegyzéseit kislánya édesapjával – mesélte az ismerős. – Úgy tűnik, most nincs visszaút. Gigi a közös albérletükből egy másikba költözött Bellával, és nemrég Los Angelesbe is Áron nélkül utazott el. A terv azonban az, hogy a kislányukat továbbra is egyetértésben és szeretetben nevelik tovább, legfeljebb nem párként.
A cikk forrása: https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/radics-gigi-szakitas/sf53lfq?fbclid=IwAR3MeHIFNn9g75leCWyN0G6CiVpP1cUAqjjxiaREpu6qan5q7sOcmv9CjDQ