Connect with us

Balesetek

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy megtalálták a Balatonban eltűnt Alex holtestét

Vízibicikliről ugrott a halálba a Balatonban elmerült Alex

A férfi holttestét három nappal eltűnése után, a víz felszínén lebegve találták meg.

Mint arról a Ripost is beszámolt, egy rémálom vált valóra július 27-én, csütörtökön délután Siófokon. A barátnőjével nyaraló 20 éves N. Alex ugyanis csütörtökön délután, információink szerint vízibiciklivel ment be a Balatonba. Úgy tudjuk, hogy Alex itt csobbant be a bicikliről a vízbe, de már nem jött fel többet. 

A fiatal férfi vízibicikliről ugrott a vízbe, majd elmerült – Fotó: Pexels (illusztráció)

A helyiek szerint a víz ott egyáltalán nem mély:

 

Nem olyan mély a víz, nincs két méter, olyan 180 centis lehet. Szegény fiút biztosan valami baleset érte vagy begörcsölt

 

– vélekedtek.

A fiatal eltűnését rögtön jelezték, és keresni is kezdték, ismerősei pedig azonnal értesítették a zsarukat, akik szintén kutattak a fiatal után. Három napig viszont egyáltalán nem találták nyomát. Az ismerősök mindent megtettek, hogy megtalálják a fiatal, szívszorító felhívásban kértek segítséget: 

“Balatonon nyaralt, és Siófokon délután 17:00 óra tájékában hirtelen elmerült a tóban, és azóta nem hallottunk róla! Rendőrök keresték, de semmi infó“- írták. Lapunk akkor elérte egyiküket, aki elmondta, hogy bár reménykednek, de szörnyű balsejtelmük van:

 

Sajnos már csütörtök óta nincsen nyoma. Ez nem sok jót jelent

 

– mondta szomorúan. Sajnálatos módon félelmük valósággá vált, ugyanis lapunk megtudta: a fiatal holttestét eltűnése után, szinte percre pontosan három nappal megtalálták. Úgy tudni, hogy a arra járók vették észre a felszínen lebegő holttestet, és azonnal értesítették a hatóságokat, akik partra hozták, majd azonosították a férfit. 

“A haláleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja” – mondta lapunknak Orbán Tamás alezredes, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Forrás

Continue Reading

Ajanlo

To Top