Connect with us

Egyéb

Most kaptuk a hírt Dollyról, szomorúak a rajongók

Most kaptuk a hírt Dollyról, szomorúak a rajongók

Dolly és Nagy Feró Címlapsztori forgatásán a szerkesztõségben

A Dolly Roll zenekar frontembere, Dolly (polgári nevén Penczi Mária Ilona) születésnapi koncertje után befejezi zenei pályafutását.

 

Az énekesnőt 1980-ban ismerte meg az ország, amikor csatlakozott a Hungária zenekarhoz.

Az átütő és időtálló sikert mégis a három évvel később alapított saját zenekara, a Dolly Roll hozta meg számára.

Az énekesnő, aki 43 éve megkerülhetetlen karaktere a honi könnyűzenének, nemrég úgy döntött, hamarosan pontot tesz pályafutása végére.

„Az életműkoncertem a jövő év decemberében lesz az Arénában. Azután pedig veszem a kalapom és lelécelek, vagyis abbahagyom a szakmát…” – jelentette be Dolly születésnapi bulija után.

Mint a Borsnak az énekesnő elmondta, komoly döntéseket hoztak szerzőtársával, Fehér Attilával együtt: 40 év zenélés után mindketten tartanak egy-egy életműkoncertet.

Attiláé idén december 8-án lesz a Ram Colosseumban, ahol mögötte a Dolly Plusssz legénysége és leánysága áll majd, rengeteg sztárvendéggel együtt.

„Az én életműkoncertem jövő év decemberében lesz az Arénában… utána pedig visszavonulok” – közölte a veterán énekesnő.

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/most-kaptuk-a-hirt-dollyrol-szomoruak-a-rajongok/

Continue Reading

Ajanlo

To Top