Meghalt Pelé, a 20. század legnagyobb futballistája

Pelé november végén, a futball-világbajnokság alatt került kórházba São Paulóban, az orvosai már akkor aggódtak, hogy a kemoterápiás kezelése nem hozta meg a várt eredményeket. Néhány nappal később egy brazil lap arról írt, hogy palliatív ellátást kap, mert szervezete nem reagál a kemoterápiás kezelésre – ezt a hírt később nem erősítették meg.

Karácsony előtt a São Pauló-i Albert Einstein Izraelita Kórház azt közölte, hogy a háromszoros világbajnok futballistánál a rákos betegség előrehaladott állapotban van, a vese- és szívműködési zavarai miatt még több gondozást igényel.

Halálát csütörtök este jelentették be. 82 éves volt. Lánya egy Instagram-posztban búcsúzott a futball-legendától.

Újságokkal kitömött zoknin nevelkedett a világsztár

„A labdarúgásra születtem, ahogy Beethoven zeneszerzőnek, Michelangelo pedig festőnek jött a világra”

– állította magáról Pelé, a történelem talán legjobb futballistája.

A futball első igazi világsztárja megszámlálhatatlan rekordot állított fel, a mai napig ő a legfiatalabb, aki nemcsak hogy pályára lépett, de be is talált világbajnoki döntőn, amikor 1958-ban 17 évesen játszott a svédek ellen 5-2-re megnyert fináléban, melyen ráadásul duplázni tudott.

Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogy a világ ismeri, Pelé, 1940. október 23-án született egy Três Corações kisvárosban, ami nagyjából egyenlő távolságra van Brazília három legnagyobb városától, Rio de Janeirótól, São Paulótól és Belo Horizontétól. Pelé eredetileg a Dico becenevet kapta a családjától, a Pelé az iskolában ragadt rá, állítólag azért, mert furcsán ejtette kedvenc játékosa, a Vasco da Gamában védő Bilé nevét. Később, önéletrajzi könyvében arról írt Pelé, hogy sem neki, sem barátainak fogalma sem volt, mit is jelent az – a portugálban nincs is ilyen szó, az pedig puszta véletlen, hogy héberül csodát jelent.

Pelé nagy szegénységben nőtt fel, már fiatalon dolgoznia kellett, teázókban volt kiszolgáló, miközben a szabadidejében apja tanította futballozni. Labdára nem volt pénzük, így vagy újságpapírral kitömött zoknival vagy grapefruittal játszottak. Eleinte egy kispályás, fedett pályán játszó csapatban kapott lehetőséget, amivel egyből bajnokok is lettek. A futball ezen formája nagy kihívást jelentett Pelé szerint, hiszen gyorsabb volt a játék menete, ezért a játékosoktól is gyorsabb gondolkodást, megoldásokat igényelt. Pelé úgy véli, épp ez tette később jobbá a nagypályán, valamint az, hogy már 14 évesen felnőttek ellen kellett bizonyítania.

Ez olyan jól sikerült, hogy 15 évesen máris profi szerződést kapott, és 15 évesen be is mutatkozhatott az első osztályban a Santos játékosaként, egy évvel később állandó kezdőjátékosnak számított, a szezon végén pedig már gólkirály is lett.

A titkos fegyver

Az 1950-es évek végén még a futballon belül is nagyobbak voltak a távolságok. Hiába volt Pelé brazil gólkirály 16 évesen az 1957-es szezon végén, kevesen hallottak róla a világon, így az 1958-as világbajnokságra titkos fegyverként vihették magukkal a tinisztárt, aki két igazi klasszis, Garrincha és Vavá mögött készülhetett minél nagyobb meglepetést okozni.

A fiatal tehetség elegáns játéka, fantasztikus cselei, hihetetlen sebessége még úgy is lenyűgözte a közönséget, hogy kissé várni kellett rá, a brazilok első két meccsén ugyanis sérült volt. Az egyenes kieséses körben aztán beindult Pelé, Wales ellen az ő góljával nyertek 1-0-ra, a franciák elleni elődöntőben mesterhármassal járult hozzá az 5-2-es sikerhez, a házigazda svédek elleni döntőben pedig két gólt rúgott az 5-2-re megnyert mérkőzésen.

Brazília először lett világbajnok, Pelé pedig a legfiatalabb játékos lett, aki vb-döntőben pályára lépett és gólt szerzett – ez csak növelte a brazilok örömét az 1950-ben, otthon elvesztett döntő fájdalma után.

Vele együtt hódította meg a világot a futball

Pelé sikerei egybeestek azzal, ahogy az 1950-es években meghódította a világot a futball. A televíziónak köszönhetően egyre növekvő rajongótábor örökre megváltoztatta a futballt. Az 1954-es vb volt az első, amit élőben közvetítettek a tévében, Svédországban rengetegen az 1958-as, helyi rendezésű vb miatt vették meg az első tévékészüléküket, hogy aztán abban azt lássák, ahogy egy 17 éves fenomén lefocizza a csapatukat.

Az 1958-as év egyértelműen Pelé berobbanásáról szólt, abban a naptári évben 87 gólig és 100 gólpasszig jutott, leigázva a komplett labdarúgást. A tévének köszönhetően világszerte látták, ahogy a brazil válogatottban egyre nagyobb sztárrá vált Pelé – kénytelenek voltak a válogatott meccseket nézni, Pelé ugyanis 1974-ig maradt a Santosban, hiába hívták évről évre a legjobb európai csapatok.

De még volt hová fokozni az 1958-as teljesítményét: 1961-ben 110 gólt szerzett, és 20 éves korára már 400 gólnál tartott.

1962-ben ismét ott volt a világbajnok brazil keretben, bár sérülése miatt alig játszott, 1970-ben viszont újra kulcsszerepe volt abban, hogy Brazília harmadszor is a világ csúcsára ért. Eközben a Santosszal is sorra halmozta a sikereket, 1961–68 között hatszor nyerték meg a bajnokságot, 1962-ben és 1963-ban pedig a dél-amerikai klubfutball csúcsát jelentő Libertadores-kupát is megnyerték.

Pelé 1958–70 között volt a csúcson, ami még egészen más korszak volt a futballban. A lesszabályt sokkal szigorúbban alkalmazták, és a szabályok szinte semmiféle védelmet nem nyújtottak a durvaság ellen, se piros, se sárga lap nem volt még akkor (a két lap az 1970-es vb-n debütált), a hátvédek pedig időnként a lehető legbrutálisabb módon vagdalkozva próbálták megállítani az ellenfél legjobbjait, így Pelét is.

Persze a játék lassabb volt a mostaninál, a támadóknak is több hely jutott a pályán, hogy kiéljék magukat, így egy-egy gyors játékos, mint Pelé, könnyen ki tudott tűnni, bár ehhez a lábukat is meg kellett óvniuk.

Sokan csatárként emlegetik Pelét, de ő valójában a futball legfontosabb pozíciójában, a csatár mögött felálló irányító posztján, az úgynevezett 10-es szerepkörben játszott, ahol inkább a kreativitás, mint a gólerősség a fő tényező. Itt kanyarodjunk vissza Pelé barátságos meccsekkel 1279, csak a tétmeccseket nézve 757 góljáig: erről emlékeznek rá a legtöbben, holott a cselezés, az előkészítés, a passzolás volt az igazi szépség a játékában, képes volt ezekkel is megnyerni a meccset a csapatának úgy, hogy egyetlen gólt sem szerzett – bár ez nem túl gyakran fordult elő vele azért.

Nem az 1970-es, Olaszország ellen 4-1-re megnyert vb-döntő volt Pelé pályafutása során a legjobb mérkőzése, de érdemes megnézni a brazilok négy góljából hármat, mert azok remekül mutatják meg a sokoldalúságát. Bővebb összefoglaló a FIFA jóvoltából itt.

Pelé ekkor már 29 éves volt, vagy még pont karrierje csúcsán, vagy már épp hanyatlóban, de még így is az egyik legjobb játékos volt a döntőben – igaz, már olyan sztárok voltak körülötte, mint Carlos Alberto, Gerson, Jairzinho, Rivellino és Tostão.

Első gól: A 173 centis magassága ellenére fejjel is rendkívül veszélyes Pelé egy sima, veszélytelennek tűnő beadás végén az egekbe felugorva fejel az olasz kapuba. (5:15 után a videón)

Harmadik gól: Ismét Pelé fejét keresték a brazilok, Gerson a középpályáról ívelte fel a kapu elé a társnak, Pelé viszont villámgyorsan felismerte, hogy ő a védő szorításában csak egy gyenge próbálkozást ereszthet meg, középen viszont ziccerben érkezik Jairzinho, így inkább neki és nem a kapu elé fejeli a labdát. (16:55-től a videón)

Negyedik gól: Pelé a kapuval szemben kapja meg a labdát a befelé cselező Jairzinhótól, ám nem tud lőni, mert egy védő áll közte és a kapu között. Lövés helyett épp annyi ideig tartja a labdát, hogy a semmiből feltűnő, szélsebesen robogó jobbhátvéd, Carlos Alberto elé pöccintsen tökéletes lövőhelyzetbe, mindezt ráadásul úgy, hogy egyetlen pillanatra néz csak vissza. (19:40-től a videón)

(Érdemes persze a videón azt is figyelni, mit művelnek az olasz védők Pelével, többször is a csodával határos, hogy nem törték el a lábát.)

Az amerikai kaland

Érezve, hogy már nem tud sokat nyújtani a brazil futballban, az 1974-es szezon után visszavonult a játéktól, bár párszor még így is pályára lépett a Santosban. 1975-ben viszont új kihívás után nézett, és engedett a külföldi hívásnak, amikor a New York Cosmoshoz igazolt, berobbantva az amerikai futballboomot.

Akkoriban még nem volt ennyire népszerű a labdarúgás az Egyesült Államokban, amit sokan kommunista sportnak tartottak, ezért is kellettek a világsztárok, hátha ők segítik megszerettetni a sportágat az amerikaiakkal. Pelé pedig túl nagy név volt ahhoz, hogy hidegen hagyja őket: minden stadion csordultig telt, ahol csak pályára lépett a Cosmosszal, az első meccsére pedig több mint 300 újságíró utazott a helyszínre.

Pelé leigazolása később olyan sztárok előtt nyitotta meg a kaput az Amerikába szerződésre, mint Giorgio Chinaglia, Franz Beckenbauer vagy épp Carlos Alberto, de később Johan Cruyff, Bobby Moore, George Best és Gordon Banks is követték a példáját.

A brazil világsztár három szezont töltött a New York-i csapatnál, ahol 64 meccsen 37 gólt szerzett. Utolsó mérkőzésén a Cosmos és a Santos, Pelé két klubcsapata játszott egymás ellen 75 646 néző előtt, Pelé mindkét csapattal egy-egy félidőt töltött a pályán.

Nem az a hátradőlős típus volt

Pelé az 1977-es visszavonulása után is meglehetősen aktív maradt, több önéletrajzi könyvet is írt, dokumentumfilmekben is szerepelt, illetve a hollywoodi életbe is belekóstolt az 1981-es, részben Budapesten forgatott Menekülés a győzelembe című filmmel Michael Caine és Sylverster Stallone oldalán.

1994-ben sportminiszterré nevezték ki Brazíliában, megbízatása alatt pedig főleg a korrupció elleni harcot segítette. Több nemzetközi szervezet, így az ENSZ és az UNESCO nagykövete is volt.

Bár 1977-ben kivették az egyik veséjét, de a 2010-es évekig jórészt elkerülték az egészségügyi problémák. 2012-ben csípőműtéten esett át, aminek elhanyagolt gyógytornája miatt fia szerint 2020 elejére már nem tudott segítség nélkül járni, igaz, ezt, illetve a depressziójáról szóló híreket is gyorsan cáfolta. Az elmúlt években sokat betegeskedett, ráadásul rák miatt kemoterápiás kezeléseknek is alá kellett vetnie magát.

A futballvilág számtalan fontos szereplője búcsúzik tőle.