Connect with us

Mindennapok

A lánya miatt költözik ki a villájából Rózsa György

A lánya miatt költözik ki a villájából Rózsa György

Fotó: TV2

Végleg rászánta magát arra Rózsa György, hogy elköltözzön a hatalmas, medencés budai villájából.A legendás műsorvezető már több mint egy éve pedzegeti, hogy ideje kisebb otthonba költöznie, főleg azért, mert a combnyaktörése után már csak nehezen tud közlekedni a hatalmas ház lépcsőin. Ráadásul szeretne közelebb lakni imádott lányához, Csillához, akivel különösen szoros a kapcsolatuk.

 

– Ez ilyen korban már nagyon fontos. Talán fontosabb annál is, mint hogy egy nagy házban, egyedül, mint Hamlet atyjának a szelleme bolyongjak. Ez volt az első közös házunk, ahol hármasban laktunk együtt a lányommal és a feleségemmel. Természetesen van nosztalgia bennem ez iránt – mondta a Tények Plusznak Rózsa György.A műsorvezető tizenkilenc évig élt boldogságban a feleségével, Évával, ám az asszony 2000-ben elhunyt. Lánya, Csilla azóta is igazi támasza, ahogyan kis unokája, a kétéves Ádám is bearanyozza a mindennapjait.

Csilla megérti, hogy az apja nehezen engedi el a régi emlékeket, de igyekszik átsegíteni őt ezen az időszakon.

– Miatta fáj a szívem, mert tudom, hogy ő nagyon kötődik ezekhez az emlékekhez. De én minden emlékét becsomagolom. Vagy kiszanálom – mosolyodott el. – Számára nagyon nagy lépés lesz a költözés.

 

Forrás:blikk.hu

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/a-lanya-miatt-koltozik-ki-a-villajabol-rozsa-gyorgy/

Continue Reading

Ajanlo

To Top