Sebestyén Balázs kifizette egy idős nő több mint 600 ezer forintos gázszámláját. Cserébe csak egy dolgot kért
Nem mindennapi pillanatok zajlottak le a Balázsék egyik reggeli adásában. Olyan percek voltak ezek, amikor a rádió nem háttérzaj volt, hanem valódi kapcsolat emberek között. Egy véletlen telefonhívásból lett sorsfordító segítség. Egy beszélgetésből könnyek. Egy mondatból megkönnyebbülés.
A „Hogy vagy, magyar?” rovat már sokszor hozott őszinte történeteket. Ezúttal azonban minden más volt. A vonal végén egy Erzsébet nevű idős asszony jelentkezett. Nem panaszkodott. Nem kérkedett a gondjaival. Csak válaszolt a kérdésekre. Halk hangon. Fáradtan. Nemrég került haza a kórházból. Egyedül él. Két kutyája van. Ők jelentik a társaságot.
A beszélgetés eleinte hétköznapi volt. A hangján azonban már az elején érződött, hogy nincs rendben minden. Balázsék próbálták terelni. Kérdeztek. Figyeltek. Erzsébet sokáig kerülte az anyagiakat. Aztán megtört. Elmondta, mi nyomja a lelkét.
Egy 622 ezer forintos gázszámla.
Nem havi számla volt. Egy elszámolás. Az év végén érkezett. A rezsivédett határt átlépte. Hiába vigyázott. Hiába fűtött keveset. Állítása szerint csak két konvektort használ. Mégis ez lett a vége. Egy összeg, ami egy idős ember számára felfoghatatlan teher.
A stúdióban csend lett. Az a fajta csend, amit nem lehet vágni. Nem lehet átlépni rajta. Sebestyén Balázs nem viccelt. Nem reagált azonnal. Hallgatott. Aztán megszólalt.
És kimondta, hogy kifizeti.
Nem részben. Nem később. Teljes egészében. Élő adásban vállalta át a több mint 600 ezer forintos tartozást. Nem volt nagy bejelentés. Nem volt taps. Csak egy határozott mondat.
Erzsébet a telefon másik végén nem tudott megszólalni. A hangja elcsuklott. Sírt. Próbált beszélni. Nem ment. Balázs közben tovább ment. Azt mondta, nem elég a számlát rendezni. Szakembert is küldenek. Megnézik a fűtést. Megnézik, hol lehetett a gond. Ne történjen meg újra.
Majd hozzátette. Ha a végén kiderül, hogy a számla kevesebb. Akkor is elutalja az összeget. A különbözet marad Erzsébetnél. Ajándék. Egy kis biztonság. Tartalék.
Ekkor hangzott el az a bizonyos kérés.
Balázs csak annyit kért cserébe, hogy Erzsébet vigyázzon magára. Hogy ne adja fel. Hogy maradjon kapcsolatban. Semmi más. Nem reklám. Nem nyilvánosság. Csak élet.
A hallgatók közben üzeneteket küldtek. Sokakat megérintett a történet. Az idős nő hangja. A bizonytalanság. Az a teher, amit egyetlen számla jelenthet. A rádió ezen a reggelen nem szórakoztatott. Hanem segített.
Erzsébet végül megköszönte. Sokszor. A hangja még mindig remegett. Balázs pedig lezárta a beszélgetést. Ugyanazzal az egyszerűséggel, ahogy elkezdte. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Mert néha egy rádiós műsor tényleg többet jelent. Egy hívás. Egy döntés. Egy ember, aki figyel. Egy másik, aki végre fellélegezhet.
