Évtizedekkel a rendszerváltás után is újabb és újabb, megrázó részletek kerülnek felszínre Kádár János életének utolsó időszakáról. A hajdani pártvezető, aki hosszú éveken át meghatározta az ország sorsát, élete végén már egészen más lelkiállapotban volt, mint hatalma csúcsán. Az események sodrásában egyre inkább magára maradt, egészsége és szellemi állapota romlott, miközben pontosan érezte: az általa felépített rendszer összeomlóban van.
Az utolsó években Kádár Jánost egyre inkább belső vívódás jellemezte. Bár kifelé sokáig a rend és a stabilitás képét próbálta fenntartani, belül súlyos kételyek gyötörték. Az ország gazdasági helyzete válságos volt, az adósság egyre nőtt, és már ő maga is látta, hogy a korábbi döntések következményei elkerülhetetlenné váltak. A hatalom lassan kicsúszott a kezei közül, miközben a felelősség terhe mind jobban ránehezedett.
Halála előtt nem sokkal rendkívüli lépésre szánta el magát: papot kért, hogy meggyónhasson. Ez önmagában is szokatlan volt egy olyan ember esetében, aki egész életében egy ateista rendszer egyik legfőbb vezetője volt. A gyónás ténye azonban csak a kezdet volt. Az, amit ott kimondott, még a tapasztalt lelkipásztort is mélyen megrázta.
A beszámolók szerint Kádár János nem általánosságban beszélt, hanem konkrét döntésekről, mulasztásokról és következményekről. Olyan dolgokat mondott ki, amelyek addig kimondatlanul terhelték a lelkiismeretét. Szavai mögött nem politikai magyarázkodás, hanem őszinte bűntudat és félelem húzódott meg. Úgy érezte, hogy mindaz, amit egykor szükségesnek hitt, végül sokkal nagyobb árat követelt, mint amire számított.
A gyónás során állítólag többször is visszatért egy gondolatra: arra, hogy a rendszer, amelyet fenntartott, nemcsak másokat, hanem őt magát is felemésztette. Elismerte, hogy voltak döntések, amelyeket már akkor sem tartott helyesnek, mégis meghozta őket. A hatalom megtartása érdekében sokszor hallgatott, amikor szólnia kellett volna, és cselekedett, amikor vissza kellett volna lépnie.
Élete végére Kádár János már nem politikusként, hanem megtört emberként tekintett vissza saját pályájára. A gyónás egyfajta végső számvetés volt számára, amelyben nem a történelem, hanem a lelkiismerete előtt próbált meg elszámolni. Bár a gyónás tartalma soha nem került nyilvánosságra teljes egészében, annyi bizonyos: szavai olyan súlyúak voltak, hogy azokat hallva „meghűlt a vér”.
Ez a történet árnyaltabb képet ad Kádár Jánosról: nemcsak a hatalom embereként, hanem olyan vezetőként is, akit élete végén utolért saját döntéseinek súlya.
