Tíz év használat után végre ki akartam mosni a kanapém huzatát. Amikor levettem a párnák borítását, a belső részben egy hosszú, kézzel írt, idegen nyelvű üzenetre bukkantam. Olyan helyen volt, amelyet emberi szem elvileg soha nem lát.
Az első gondolatom az volt, hogy talán valaki segítséget próbált kérni, ezért bepánikoltam, és először a rendőrség jutott eszembe.
Mivel nem értettem a szöveget, feltöltöttem egy fotót az internetre. A fordítóprogramok teljesen különböző eredményeket adtak, így a közösség segítségére számítottam.
A párna belsejében talált üzenet vietnámi nyelven volt, kézzel írva. A szöveg kiderült, hogy egy szerelmes vers, amely nagyjából így szól:
„A folyó tovább hömpölyög ezernyi életen át,
Mert a bajban el kellett hagyjalak.
Még mindig hiányzol, ha távol vagy,
Hiányzik a szemed és a mosolyod.”
Egyszerű, őszinte, lírai sorok – egy teljesen ismeretlen embertől, teljesen ismeretlen okból, elrejtve a kanapé mélyén.
Nem tudni, ki írta, és miért épp egy kanapé mélyére rejtette. Talán gyakorolta. Talán el akarta titkolni. Talán soha nem szánta rá senkinek.
A rejtett üzenet továbbra is titok, de a kanapé most már nemcsak egy bútor: egy különös, véletlenül felfedezett történet hordozója.
