Évtizedes titok derült ki Zalatnay Cini művésznőről – Ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Zalatnay Sarolta neve összeforrt a magyar könnyűzene aranykorával: egy ikon, akit a közönség csak „Ciniként” emleget. A hangja, a bátorsága és a különleges személyisége nemzedékeket formált. De most kiderült egy régi történet, amely új megvilágításba helyezi a művésznő pályakezdését – és bizony, sokan másképp néznek majd rá ezután.

A több évtizedes titkot maga Cini idézte fel: hogyan indult minden, és milyen szerepe volt ebben Komár Lászlónak, a korszak egyik legnépszerűbb férfiénekesének.

Egy szalagavató, ami örökre megváltoztatta az életét

A történet a Toldy gimnázium szalagavatóján kezdődött. A Komár László által vezetett Scampolo zenekar játszott – és a fiatal Sarolta egyszerűen képtelen volt a helyén maradni. Felment a színpadra, mikrofont ragadott, és elénekelt egy dalt.

Az osztálytársai megígérték, hogy akkor is lelkesednek, ha borzalmas lesz… de nem volt az. Sőt.

Zalatnay így emlékezett vissza nevetve:

„Komár Laci azt mondta, nem is vagyok olyan rossz – de a lábaimra gondolt, nem a hangomra.”

A tréfálkozás mögött azonban valódi felismerés lapult: Komár László meglátta benne a tehetséget is. Meghívta a Scampolo klubba, ahol Bergendy István is felfigyelt a különleges hangú, bátor lányra.

Ezután jött egy amatőr énekverseny, majd Auth Ede „Hol jár az eszem?” című dala, és Cini már ott is állt az első Táncdalfesztivál színpadán.

Merész stílus, amely még a 60-as években is botrányosnak számított

Zalatnay Sarolta nemcsak a hangjával, hanem a megjelenésével is korszakot formált. A miniszoknya és a csizma akkoriban szokatlannak, sokak szerint „túl merésznek” számított.

A stúdiókban rendre megkérték, hogy a szoknyája érjen a térde alá. Nos, a megoldás egyszerű volt:

• a próbán lehúzták,

• a színpadra lépés előtt pedig újra felhúzták.

Ez a könnyed lázadás is hozzájárult ahhoz, hogy a közönség imádta.

A zenei élet csúcsa – és a sajtó által kitalált „ellentétek”

Cini olyan nevekkel állt egy színpadon, mint:

• Koncz Zsuzsa,

• Kovács Kati,

• Koós János,

• Bergendyék.

Sokan hitték, hogy közöttük rivalizálás zajlott, ám Zalatnay ezt mindig cáfolta:

„Utálkozás nem volt. Ezt a sajtó találta ki. Mi a zenére koncentráltunk. Mindenkinek megvolt a maga rajongótábora.”

A szakmában akkoriban valóban kevesebben voltak, és talán éppen ezért működött minden emberibben, tisztábban.

A „nép énekese” – villamossal járt a fellépésekre

Hiába volt országosan ismert sztár, a hétköznapokban Cini egyáltalán nem viselkedett úgy. Autó helyett villamossal közlekedett, a 4-6-oson gyakran vették körül rajongói, kérdezgették, beszélgettek vele. Ő pedig sosem utasította vissza őket.

„Harmadikos gimnazistaként szinte hihetetlen élmény volt. A nép énekesei voltunk. Nem volt sztárallűr, nem volt pénzcentrikusság. 300-500 forintért énekeltünk. Más világ volt.”

Ez a közvetlenség az egyik oka annak, hogy még ma is generációk rajonganak érte.

Ma is aktív – és még mindig tele van tervekkel

Zalatnay Sarolta nem tűnt el: dolgozik, énekel, film készül róla, és új dala is született:

„A hangom még mindig megvan. Elkészült a Red Sarolta film, van benne egy új dalom. Remélem, olyan sikeres lesz, mint a Hosszú forró nyár.”

A legenda tehát él és alkot – ugyanazzal a lendülettel, ahogyan annak idején a Toldy gimi színpadáról elindult.