Connect with us

Megszólalt a Szegeden holtan talált orvosnő lánya – Döbbenetes részletek derültek ki!

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra” – megszólalt a Szegeden holtan talált orvosnő lánya

Új részletek láttak napvilágot a Szegeden elhunyt dr. Kett Antónia főorvos ügyében. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában műtött doktornő a műtét után önállóan hagyta el a klinikát, lánya szerint két órán keresztül senki sem figyelt rá. A rendőrség és a kórház vizsgálja, hogyan történhetett meg, hogy egy frissen műtött beteg észrevétlenül távozott.

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg” – mondta a 24.hu-nak dr. Kett Antónia lánya.

Az orvosnőt szombaton találták holtan Szegeden. Lánya elmondása szerint édesanyja komoly gerincműtéten esett át: „Szét voltak csúszva a csigolyái. Ez egy 12 órás műtét volt, titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét.”

A rendőrség tájékoztatása szerint Kett Antónia november 7-én hajnalban hagyta el az intézményt, holttestét pedig november 8-án, szombaton találták meg egy erdős területen az Állomás utcai garázssor mögött. Az azonosítás megtörtént, a 61 éves nő elhunyt.

„Csütörtökön beszéltünk az édesanyámmal utoljára, azt mondta, nagyon nagy fájdalmai vannak, és borzasztóan viselkednek és beszélnek a kórházban az alkalmazottak. Rá sem néztek a nővérek” – tette hozzá lánya, hangsúlyozva, hogy egyelőre nem tudják, mi okozta a halálát, és hogy miért hagyhatta el a kórházat. Valószínűsíthető, hogy erős, kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta.

A Szegedi Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálja az eset körülményeit, és a kórház belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, hogyan tudott egy frissen műtött, zavart beteg észrevétlenül elhagyni a klinikát.

A Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet búcsúzik a doktornőtől:

„Megrendüléssel a szívünkben emlékezünk dr. Kett Antónia főorvos asszonyra, aki rendelőintézetünk fül-orr-gégész szakorvosaként tevékenykedett. Nemcsak kiváló szakember, hanem empatikus, kedves és figyelmes ember volt. Emlékét kegyelettel és szeretettel őrizzük.”

Forrás

Hirdetés
To Top