Connect with us

Durvul a gyerektartás-fizetési botrány! G.w.M kőkemény kijelentést tett!

Egyre feszültebb a helyzet Nagy Melanie és G.w.M között. Az énekesnő szerint exe hónapok óta nem tesz eleget gyerektartási kötelezettségének, és emiatt már a hatóságokhoz fordult. A rapper viszont keményen visszavágott, és közösségi oldalán üzent mindenkinek.

„Három hónapja nem utal gyerektartást…”

Nagy Melanie négy évvel ezelőtt kényszerült szinte a nulláról újrakezdeni az életét, miután G.w.M elhagyta őt. Azóta két gyermeküket egyedül neveli, és büszke rá, hogy minden nehézség ellenére sikerült talpra állnia. Most azonban ismét támadás érte: állítása szerint a rapper immár három hónapja nem fizet gyerektartást.

„Három munkahelyen dolgozom, mellette a családom, főként az édesanyám segítségére számíthatok. De azért, valljuk be, ez így nagyon megnehezíti a helyzetünket. Nem hiszek abban, hogy a volt férjem tényleg olyan anyagi gondokkal küzdene, ahogy mondja. Ezért kénytelen voltam a hatóságokhoz fordulni” – mondta a Story magazinnak.

Melanie szerint a mindennapokban a pozitív dolgokra igyekszik koncentrálni: megszerezte a mesterdiplomáját, hamarosan új otthonba költöznek, ahol a gyerekeknek külön szobájuk lehet, és vállalkozásfejlesztőként dolgozik egy cégnél. Ennek ellenére beismeri, hogy a gyerektartás elmaradása komoly terhet ró rájuk.

G.w.M: „Nem vagyok hajlandó megnyilvánulni!”

A rapper sem hagyta szó nélkül a vádakat. Bár nem nevezte meg egykori párját, Instagram-sztorijában egyértelműen utalt rá.

„Kérem a tisztelt sajtót, hogy ne hívogasson az öt perc hírnevet kereső, aranyásó hölgyek miatt. Feleségem nekem egy volt/van életem során, az pedig Edina! Nem vagyok hajlandó semmilyen megnyilvánulásra ezzel kapcsolatban. A gyerekeimet nem szeretném kitenni semmilyen hatásnak sem az iskolában, sem az oviban, igazából sehol! Elég szomorú, hogy a pénzért más ezt nem így gondolja! Tisztelettel: G” – üzente követőinek.

Egyre élesebb a helyzet

A botrány tehát újabb fejezetéhez érkezett: míg Melanie a hatóságokra bízza a gyerektartás ügyét, G.w.M teljesen elzárkózik a témától, és inkább a sajtót hibáztatja.

Kérdés, hogy a feszült helyzet mikor és hogyan rendeződhet – egyelőre mindkét fél hajthatatlannak tűnik. Ami biztos: a gyerekek érdeke lenne a békés megoldás, ám a nyilvánosság előtt zajló csatározás inkább csak tovább mérgesíti a kapcsolatot.

Hirdetés
To Top