Egyszer volt, hol nem volt, a ’90-es évek elején még tizenkét cukorgyár pöfögött szerte Magyarországon. A kaposvári, a sárvári, a szolnoki, a petőházi és a többiek. Magyar földön termett a cukorrépa, magyar kéz aratta, és a polcokon ott virított a hazai cukor. Olyan olcsó volt, hogy a külföldi cégek rettegtek: ha ez így megy tovább, a magyar cukor elárasztja az európai piacot.
És ekkor kezdődött az árulás. Kérlek ha elolvastad a cikket oszd meg másokkal is a megosztás gomb segítségével!
A nagy játék: privatizáció és “lelépési pénz”
A rendszerváltás utáni privatizáció során külföldi cégek sorra vásárolták fel a magyar cukorgyárakat. A hivatalos magyarázat: “szükség van tőkére, modernizációra”. A valóságban azonban a cél nem a termelés felfuttatása volt, hanem a magyar konkurencia kiiktatása.
A képlet egyszerű volt:
Megvették a gyárat.
Néhány évig működtették, közben szép nyereséget termeltek.
Aztán jött az EU-s cukorreform és a hírhedt “lelépési pénzek”: több milliárd forintnyi kompenzációt kaptak a cégek, ha vállalták, hogy bezárják a gyárat és lemondanak a termelési kvótáról.
A magyar politikai elit? Asszisztált hozzá. Papíron mindez a “piac modernizációját” jelentette, valójában azonban a magyar ipar kivégzését.
A leszerelt gépsorok titkos útja
És hogy mi történt a bezárt gyárakkal? A hivatalos narratíva szerint “elavultak voltak”. De a valóság más: a gépsorokat sok helyen leszerelték, és külföldre vitték – ott újra felállították, és a termelés vígan folytatódott. Csak épp nem Magyarországon.
A történetet egykori dolgozók mesélték: a szolnoki gyárból teherautók vitték a berendezéseket Németországba és Lengyelországba. Miközben a magyar munkások sorra veszítették el az állásukat, odakint az “elavult” gépek még évekig ontották a cukrot.
A gazdák kivéreztetése – a másik front
De nem csak a gyárakat tették tönkre. A cukorrépa-termesztő gazdák is áldozatul estek a játszmának.
Megvont támogatások: a répa termesztése csak akkor érte volna meg, ha megfelelő állami támogatást kap. Ehelyett a pénzeket visszafogták, elvették, vagy más ágazatok felé csatornázták át.
Biztosítási pénzek visszatartása: az aszályos, terméskieséssel járó évek után sok gazda hiába várt a jogos kártérítésre. A pénzek késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg.
Mesterségesen lenyomott felvásárlási ár: a répa tonnánkénti ára olyan alacsony lett, hogy a gazdák szó szerint ráfizettek a munkájukra.
Ezzel elérték, hogy a termelők maguk hagyják abba a cukorrépa vetését. Az országban a valaha volt több tízezer hektáros területből mára csak töredék maradt.
Hogyan lett a magyar cukor túl “veszélyes”?
A magyar cukor túl olcsó volt. A jó termőföld, a szaktudás és a hatékony gyártás miatt a hazai cukor komoly konkurenciát jelentett a nyugati nagyvállalatoknak. A külföldi lobbiknak nem kellett sok: megvették, leállították, leszerelték, a gazdákat pedig kivéreztették. Így a magyar piacot importfüggővé tették. Kérlek ha elolvastad a cikket oszd meg másokkal is a megosztás gomb segítségével!
A végeredmény: teljes kiszolgáltatottság
2008-ra mindössze egyetlen gyár maradt, a kaposvári. A többinek hűlt helye. A hazai cukorfogyasztás 70–80%-át ma már külföldről hozzuk be, drágábban, mint valaha. És ha a világpiacon drágul a cukor, mi azonnal megérezzük a pénztárcánkon.
A magyarok tehát nem csak a gyáraikat veszítették el, hanem a függetlenségüket is. És mindezt szépen eladták nekünk úgy, mintha “fejlődés” lenne.
A tanulság: így verték át a magyarokat
A sztori végén minden világos:
A magyar cukoripar nem magától omlott össze.
A külföldi cégeknek túl nagy konkurencia volt.
A politikai elit pedig végig asszisztált.
A gyárakat leszerelték, a termelést máshol folytatták.
A gazdákat kivéreztették: támogatásokat vontak meg, biztosítási pénzeket tartottak vissza.
Mi pedig most külföldről, drágán vesszük a cukrot, amit akár itthon is előállíthatnánk.
Ez az a “titkos történet”, amit nem szívesen mesélnek el. De a polcokon lévő ár és a cukor származási helye ma is minden nap eszünkbe juttatja. Kérlek ha elolvastad a cikket oszd meg másokkal is a megosztás gomb segítségével!
