Connect with us

Helikopterekkel üldözték az autópályán a Forma-1-es autót – Elkapták a fantomot, akit már 5 éve üldöznek!

Helikopter is kellett az F1-es fantom elfogásához Csehországban

Több mint fél évtizedes bujkálás után sikerült kézre keríteniük a cseh rendőröknek azt a férfit, aki a közutakon egy Forma–1-es autóra hasonlító járművel keltett feltűnést. A különös eset vasárnap ért véget, miután a hatóságok több bejelentés alapján 15 percen belül megállították a sofőrt.

A férfi története 2019-ben kezdődött, amikor először bukkant fel a cseh autópályákon az úgynevezett „vörös fantom”. A figyelmet azzal hívta fel magára, hogy egy együléses, Formula–1-re hajazó versenygéppel száguldozott a sztrádákon, miközben a rendőrség képtelen volt rábizonyítani a felelősséget. Bár 2022-ben egyszer már azonosították, a sisakja miatt nem sikerült megerősíteni, hogy valóban ő ült a volán mögött, így tovább folytatta a száguldást.- számolt be a vezess.hu

A cseh rendőrség beszámolója szerint vasárnap reggel több szemtanú is észlelte: először egy Dobříš közelében lévő benzinkúton, majd a D4-es autópályán, Příbram irányában. A bejelentések hatására nemcsak több rendőrautót, hanem egy helikoptert is mozgósítottak. A hajsza hamar véget ért, a sofőrt Buk településen állították meg, nem messze a saját otthonától.

Az elfogott férfiról kiderült, hogy 51 éves, alkohol- és drogfogyasztás nyomát nem találták nála. A helyszíni ellenőrzést követően a rendőrkapitányságra vitték, de kihallgatásán hallgatásba burkolózott. Ügyét ezért a közigazgatási hatóságok veszik át, amelyek akár több ezer korona bírságot is kiszabhatnak rá, sőt, a jogosítványát is elvehetik. Egy korona a jelenlegi árfolyamon körülbelül 16 forintot ér.

A jármű, amellyel közlekedett, rendkívül erős: 0-ról 100-ra 2,9 másodperc alatt gyorsul, és akár 325–330 km/órás sebességre is képes. Ez azonban teljesen alkalmatlan közúti közlekedésre, amit a rendőrség többször is hangsúlyozott:

„az ilyen típusú versenyautók közúti használata nem engedélyezett, mivel nem felelnek meg a jogszabályi műszaki követelményeknek. A formaautók szélei élesek, emellett nem rendelkeznek lámpákkal, irányjelzőkkel, rendszámtáblákkal, továbbá más, a biztonsági közúti üzemeltetés szempontjából fontos elemekkel. A formaautó vagy más hasonló versenyautó közúti használata nemcsak magára a sofőrre, de a többi közlekedőre is veszélyes.”

Hirdetés
To Top