Bejelentették a számokat: Ekkora lesz a béremelés jövőre! Ennyit keresünk majd 2026-ban
Sokáig bizonytalannak tűnt, hogy a 2026-os minimálbér-emelés valóban eléri-e a korábban megígért 13 százalékot, ám Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megerősítette: a kormány kitart a vállalás mellett, és kész is harcolni érte.
A döntés azt jelenti, hogy a minimálbér jövő januártól bruttó 328 600 forintra nőhet, míg a garantált bérminimum – amely több mint hatszázezer dolgozót érint – akár két számjegyű emelkedést is kaphat. Ez a gyakorlatban 383 680 forintos szakmunkás-minimálbért jelenthet, ami a forint stabilitása mellett közelítené az 1000 eurós szintet.
A kormány a munkaadók terheinek enyhítésére a szociális hozzájárulási adó további mérséklését tervezi, ami több száz milliárd forintot hagyhat a vállalkozásoknál. Ez kulcsfontosságú lehet, hiszen a garantált bérminimum háromszor annyi embert érint, mint a minimálbér, és jóval nagyobb költséget ró a cégekre.
A többéves bérmegállapodás értelmében 2027-ben újabb 14 százalékos emelés következne, így három év alatt jelentős mértékben nőhetnek a legkisebb bérek. Ha a forint árfolyama kitart, akkor a szakmunkás-minimálbér mellett az átlagfizetés is megközelítheti a 2000 eurós szintet 2026 végére.